Blockhaus Bou Denib-nél

A helyszín 110 évvel a csata után

Az erősség kapuja 

A csata története ITT olvasható.

A terület térképe

A blockhaus 1908-ban

A terület ma

Rálátás a völgyre

A blockhaus vázlatrajza

A blochaus dél-nyugati sarka

Kilátás keleti irányba, az oázis felé

Kilátás déli irányba

Kilátás déli irányba

A blockhaus nyugati falmaradványa

A csata maradványai

Forthassa katasztrófa

1908

Hóvihar a sivatagban

Az 1. RE 20. százada 

1908 januárjában Franciaország már több hete részt vett Marokkó pacifikálásában.

Marokkó egyik „frontja” az Algéria-Marokkó határ volt. A határ lezárása és a helyi lázadó törzsek elleni fellépés érdekében a francia csapatokat, köztük a legionáriusokat is bevetették a régióban.

Az idevezényelt légiós egységek egyike volt az 1. RE (gyalogezred) 5. zászlóaljának 20. számú százada is.

A század Berguent-ben (ma nevén Ain Bni Mathar, Marokkó, 36 km-re az Algériai határtól) állomásozott, az 1904-ben épített katonai támaszponton.

A század Capillery százados vezetésével tartotta fenn a rendet a körzetben.

Január közepén a százados parancsot kapott, hogy térjenek vissza Ain Sefrá-ba, Algériába. Ain Sefra 75 km-re fekszik a marokkói határtól, a „sivatag kapujának” is nevezték.

A régió legnagyobb katonai központja volt, ami 250 km-re volt a 20. század akkori, berguent-i állomáshelytől.

Január 23.-án az indulás előtti napon a parancsot megváltoztatták, az új útirány Forthassa Gharbia lett.

Forthassa Gharbia

Forthassa Gharbia a francia csapatok vízfelvételező pontjaként volt ismeretes.

Forthassa 50 km-re található Ain Sefra-tól nyugatra, és körülbelül 24 km-re a Marokkó jelenlegi határaitól keletre.

A kicsi, távoli falu tengerszint feletti 1200-1300 m magasságban fekszik, a Magas-síkság (Hauts Plateaux) szélén.

1904 márciusában az 1. RE 2. hegyi százada kezdte el kiépíteni a katonai támaszpontot.

A munkálatokkal 1905-ben végeztek, azóta állomásozott itt folyamatosan valamilyen francia alakulat.

A helyőrség fő feladata a Magas-síkságon élő Beni Guil marokkói törzs kordában tartása volt.

Indulás

Az indulásra 1908. január 25-én került sor. A 20. század legénysége előkészült az útra.

A poggyászt, és a terheket 8 arab lóra pakolva elindult a menetoszlop, elhagyták Berguent-et.

Csak egy kis különítmény: egy tiszt, egy altiszt, egy tizedes és pár légiós maradt hátra.

A terhekkel közlekedő oszlop útjának első célja Ain Bei Khelil volt, mert az útviszonyok kedvezőbbek voltak így, mintha célirányosan Forthassába tartottak volna.

Január 30.-án délután érkeztek meg a településre, 160 km menettel a hátuk mögött.

Ain Bel Khelil katonai parancsnoka Leclerc hadnagy volt 11 katonája élén, az 1. Afrikai zászlóalj állományából.

A különítmény itt állomásozó katonái büntetésből voltak idehelyezve. A hasonló zászlóaljak általában elég kellemetlen helyőrségekben voltak elszállásolva.

Ez a hely is ilyen volt..

Ugyanezen a napon a településre érkezett egy teve karaván is. Őket Mecheria-ból, a régió másik fontos városkájából küldték Ain Bel Khehil-be a 20. század szállításának megkönnyítésére, leváltva a lovakat.

Január 31.-e pihenőnap.

Szép, de kissé hűvös volt az idő. Estére az ég beborult, hűvös szél kezdett el fújni.

A tervezett útvonal

Irány Forthassa

1908. február 1-jén reggel a század készen állt a továbbindulásra. Még 74 km út állt előttük.

A menetoszlopot két tiszt vezette Capillery kapitány és Paul d'Arboussier hadnagy. Velük tartott öt altiszt (Adjudant Cazalent, Sergent-chef Olliviert, Isard őrmester, Deiss őrmester), 11 tizedes és 131 katona - ez a 147 legionárius alkotta az oszlopot.

Az ég beborult és a hideg szél erősen fújt. Az időjárás nem tűnt túl jónak.

A közelgő katasztrófát senki sem sejtette, még Leclerc hadnagy sem, aki jól ismerte a környék időjárását. Aznap reggel ő is útnak akart indulni Mecheria-ba, hogy az emberei havi zsoldját elhozza.

Reggel 7.30-kor a század túlnyomó többsége elhagyta Ain Ben Khelil-t.

45 perc múlva, 8:15-kor az oszlop sereghajtói, egy őrmester, két tizedes és 18 légiós is elhagyta a helyőrséget. Az ő feladatuk volt a poggyászokat szállító tevék vezetése.

Több órás menetelés után az őrmester megállította az oszlopot. Miután látta, hogy eléggé rossz időjárás fog érkezni, megfordítva a kis csapatot biztonságban visszavezette őket Ain Ben Khelil-be.

12:30-kor a század zöme megérkezett Hassi-Sfeia-ba, ami egy víznyerő hely és egy tájékozódási pont volt Ain Ben Khelil és Forthassa Gharbia között.

Itt szándékoztak pihenőt tartani.

Hassi-Sfeia mintegy 24 km-re van Ain Ben Kheliltől.

A katonák érezték, hogy a hőmérséklet rohamosan zuhanni kezdett. A szél erősödött, és szállingózni kezdett a hó.

Ekkor még 50 km-nyi gyalogmenetre volt tőlük Forthassa Gharbia.

Menni vagy meghalni…

Ettől a ponttól kezdve nem tudni történt pontosan.

Csak két forrás van a tragédiával kapcsolatban, amik információkat szolgáltatnak.

Az 1950-es években (és az 1980-as években teljes egészében reprodukált) Kepi blanc című hivatalos magazinban megjelent cikk, valamint egy rövid cikk a Le Petit Journal-ban (egy francia újság), amely 1908 februárjában jelent meg ...

Az időjárás egyre romlott.

Hassi-Sfeia volt az utolsó hely, ahol menedéket találhattak és felkészülhettek az elkövetkező bajokra. Bár a legionáriusok jól képzettek voltak, tapasztalt katonák, nem rendelkeztek elegendő téli felszereléssel.

Még mindig volt legalább tíz óra fájdalmas menetelés a félsivatagban, hogy elérjék a rendeltetési helyüket.

A Kepi blanc magazin szerint Capillery kapitány elrendelte, hogy ne álljanak meg szünetet tartani Hassi-Sfeiában, folytassák a menetelést. A század további 16 kilométert menetel a megállás előtt.

A hideg szél már egy gyorsan fejlődő hóviharrá nőtt.

A katasztrófa megkezdődött.

A kegyetlen hóviharban a kimerült legionáriusok megpróbálták felállítani a sátraikat, és több mint 40 percig próbáltak tüzet rakni, de eredménytelenül.

Miután látta a sikertelen kísérletet, Capillery kapitány elrendelte, hogy újra a század elinduljon. Forthassa még mindig körülbelül 30 km-re volt.

A helyzet súlyosbodott. Besötétedett.

A hóvihar és az elkövetkező éjszaka miatt a menetelő katonák nem láttak jóformán semmit.

Az oszlop kezdett szétszakadni.

Le Petit Journal cikke szerint legionáriusok egy csoportja (legalább 25 ember) úgy döntött, hogy elhalad egy Haoud El Gorea nevű völgyben halad a Forthassát és Sfissif-át összekötő út irányába.

Eközben Capillery kapitány, Adjudant Cazals és mintegy 50 ember folytatta a menetelést Forthassa irányába, a Djebel Gaaloul (hegy) mellett.

A teljesen kimerült katonáknak még 13 kilométert kellett gyalogolniuk a súlyos hóviharban, mielőtt menedéket találtak a Gaaloul-on élő Akerma törzsnél. Ott töltik az éjszakát.

Ami a század többi tagját illeti (több mint 40 katona), velük kapcsolatban nincsenek elérhető információk.

Nem tudjuk, ki volt vezetőjük vagy merre haladhattak. Esetleg egy másik oszlopot alkotva elindultak-e a Haoud El Gorea irányába.

Február 2. án reggel 4:00-ra a hóvihar lankadni kezdett.

Másnap

Fabruár 2.-án délután 13:00 órakor, a 20. század első túlélő légiósa, Capillery kapitány tisztiszolgája betántorgott Forthassa Gharbia kapuján és tájékoztatta a helyőrség parancsnokát az eseményekről.

A második kapun beérkező ember Arboussier hadnagy volt. "Szerencsétlen állapotban" (miserable) érkezett, a kapitány lován lovagolva. (A hadnagy történetét sem a légió, sem a francia újság nem örökítette meg).

Forthassa parancsnoka, Moullet kapitány a helyőrség századával és az itt állomásozó moghazeni-kel (magzen: helyi lovas kisegítő alakulat) azonnal elindult a bajbajutottakat kimenteni.

Eközben a menetoszlop kimerült túlélői kisebb csoportonként megérkeztek Forthassába.

16.30-ra a Forthassából elindult mentőcsapat (élelmiszerrel és gyógyszerekkel megpakolva) éle elérte Gaaloult, itt találkoztak Capillery kapitánnyal és csoportjával.

A francia újságok szerint: február 2.-án 21 kihűlt és megfagyott halottat találtak a mentésben résztvevő őrjáratok.

Február 3.-án kelt telegram szerint, amit Capillery kapitány küldött a Légió parancsnokságára Sidi Bel Abbes-ba, a század vesztesége 28 fő. Az áldozatok között volt Isard őrmester, Deiss őrmester, Gretill tizedes, Barre tizedes, Gafaioli tizedes…

Az áldozatok többsége a Haoud El Gorea völgyben átvágni szándékozó csoportból került ki. A felfedezett holttestek többsége "... fekete volt és úgy tűnt, mintha karbonizálódott volna", vastag hóréteg fedte őket.

Pusztító egy hóvihar tombolt….

Hat embert találtak életben Djebel Araouia közelében, a Forthassát és a Sfissifát összekötő út közelében. Mindegyikük végtagjai elfagytak…

A túlélők többsége fagysérülést szenvedett, amik gangrénát okozott. Többeket amputáltak,és ezáltal leszerelték őket a Légióból.

A 22 fagyást szenvedett férfi között ott volt Paul d'Arboussier hadnagy is. Soha nem tudott teljesen felépülni, 9 évvel később, 1917-ben, 38 éves korában halt a meg a sérülés következményeitől.

A katasztrófa után

Egy héttel a katasztrófa után Lyautey tábornok (francia Marokkó katonai kormányzója) elmondta a sajtónak, hogy 37 légiós meghalt, míg egy másik két ember sorsa ismeretlen.

A Kepi ​​blanc magazin szerint a század 38 legionáriusát végül 1908 februárjában halottnak nyilvánították. Egy legionáriust soha nem találtak.

A katasztrófa áldozatait február 7.-én Forthassában temették el.

Adjudant Bernard-Jean Cazals, a század legmagasabb rangú altisztjét 1908 szeptemberében a hadnagyi rangra emelték, a katasztrófa alatti helytállásáért és "kitűnő magatartásért" (Journal militaire, 1908, p. 1043).

1909 áprilisában Forthassa Gharbiában emlékművet állítottak, hogy megemlékezzenek a tragédiáról.

A század teljes vesztesége 61 főre rúgott.

Nyugodjanak békében!

Riport Sidi Bel Abbesből...

Délmagyarország, 1939. május (15. évfolyam, 121. szám)

...ahonnan büszkén, kalandok reményével indulnak el a legionisták és ahova szomorú tekintettel, meggyérült sorokban érkeznek vissza.

Sidi Bel Abbesből, a divatos idegenlégió-történetek cselekményelindulásának sokat leírt színhelyéről kapott a Délmagyarország szerkesztősége pünkösdi üdvözletet.

Egy hazavágyó, Szegedről elszármazott fiatalember írta, az idegenlégió egyik küzdő, szenvedő, bátor katonája, akinek színesen megírt, megrázó élményeit már több ízben közöltük.

Ezúttal a névtelenekről, az idegenlégió egyre változó népének új alakjairól írt érdekes, hangulatos sorokat, amelyeket az alábbiakban szó szerint közlünk:

"Les hommes sans nom"

Sidi bel Abbes, az idegenlégió központi garnizonja fölött örökösen valami komor árnyék lebeg:  Európa nagyvárosainak hangulat-képe . . . Túlfinomult. túlérzékeny fénylemez a világ minden városából ideverődött névtelenek lelke, azonnal fölszívja és visszatükrözi azt a hangulatot, amelyet a sóvárogva vágyott hazai
tájról vetítenek felé. És aggódva, remegve tekintünk a kontinens felé, ahonnan háborús idegesség híreit hozza a sivatagi szél...

A májusi reggel vibráló levegőjében messze száll a barak-kaszárnyák fölött a kürt ébresztő hangja. Mintha csak nyüzsgő hangyaboly törne ki a földből, hirtelen megelevenedik a tábor. Süvítő, éles füttyre fölsorakozik vagy
800 boldogtalan, hontalan ember, akinek sorsa és egyéni története, múltja és jövője egy romantizált témájú francia propaganda-film találó címében foglalható össze: „Les hommes sans noms".

Ez az a film, amely nem vetít képzelt árnyakat vászonra: hűséges, képet nyújt az itt hullámzó népvándorlás forgatagáról, ahol cserélődnek az embersorsok. Újoncok tömör sorai indulnak el a különböző állomáshelyekre. Vidám indulók hangjaira büszkén lépkednek s szemükben a távoli kaland ismeretlen élményei csillognak. És fáradtan, reménytelen, szomorú tekintettel, napégett arccal, gyér sorokban érkeznek vissza Indókina ködfüggönyös dzsungeleiből, Szíria meg Libanon végtelen sivatagjaiból és Marokkó feneketlen homoktengeréből...

Új melódiák

Itt, ahol névtelenek találkoznak s ahol senkinek sincs egyéni élete, sem rangja, sem neve, sem nemzetisége, mégis föltűnik a változó idők népességi áramlata. Ahogy szinte napról - napra változik Európa térképének arculata, úgy változnak itt, nálunk az újoncok. Az „Infirmerie du Garnizon" kapujánál újoncok hosszú sora szorong. Ezek csaknem valamennyien spanyolok. Derűsarcú, idősebb légionista lép ki a barak ajtaján elvadult vonású fiatal újonccal. Ez utóbbi a klíma betegségei ellen most kapta meg első védőoltását. Első tekintetre látszik, hogy a két légionista: apa és fia. Az apa régebben van itt, nyakán a szentkereszt jele látható, a fiú most érkezett, mellén hatalmas tetovált jel, a köztársaságiak jelvénye ékeskedik... Itt, végre egymásrataláltak s ahogy elindulnak a csapatok felé, boldogan összeölelkeznek.

A zene hangjai azok, amelyekbe az idegenlégionista belefojtja honvágyát. Esténként a ..Foyer du Légionnaire" óriási termében bábeli hangzavar mellett hullámzik a különböző nemzetbeliek sokasága. Az egyik sarokban elhal a „Dunakeringő" lágy dallama a. „Wacht am Rhein" harsogó akkordjaiban. Itt kiürült söröskancsók mellett ülnek a légionisták és teletorokkal énekelnek.

A másik sarokban oroszok ülnek, kevesen vannak, ők már csak csöndes szemlélők. Egy nagy asztal mellett szorong az Anschluss óta idekerültek nagy csoportja. A legfiatalabb szájharmonikáján rázendít Schubert szerenádjára. A hangzavarban mintha kicsendülnének ezek a szomorú, édesbús énekhangok: „Virrei morir
con te angel di Dio " . . . És a pislogó lámpás a szürke dohányfüstben szeszélyes árnyakat lobogtat egy csatakép aranybetűire: „Légio Patria Nostra"... Odaát, egy barakban halkan megcsendül egy gitár. A májusi alkony csöndjében spanyol szonáta száll felénk.

Mi magyarok...

Valaki bort tölt a poharamba. Fölpillantok s ráismerek Gecse Bélára, amint, összehúzott szemmel, csodálkozva néz rám. Ugyanitt találkoztunk ezelőtt néhány esztendővel. Három évig szolgált most egy indokinai
ezredben. Egy zászlóaljjal Tonkinból, a francia protektorátus alatt lévő Annamba került. Ott megismerkedett a tahik néptörzsével, sötétbarna bőrű, izmos, nyúlánk emberek ezek, akik nem érintkeznek az annamitákkal, megvetik őket és házasságra sem lépnek velük. Érdekes, különcködő nép ez, és az odakerült magyar idegenlégionisták állítása szerint az őshazában maradt magyarok, leszármazottainak tekinthetők. Nyelvük kiejtésében igen sok a magyar értelmű szó és rokonszenvük, amit kizárólag a magyar légionistákkal éreztettek, minden esetre meglepő. Már több honfitársamtól hallottam a tahik együttérző, testvéri barátságáról.

Gecse Béla, a volt román haditengerész teletölti poharainkat, és a magáét mohón, egy csöppig kiissza. Mellét a ..Medaille Milítaire" díszíti, amely légionistának 13 évi, becsülettel eltöltött szolgálatáért dukál, azonkívül kék-fehér szalagon a marokkói érem az 1925—26 os riffkabil fölkelés emléklapjával, a francia frontharcoskereszt Szíria és Libanon gyarmati érmeivel. Elnéz a boltíves mennyezet alatt valahová, messze, majd elmélyült hangon 
kérdezi:

- Emlékszel még a pápaszemes Balassára, a kántortanítóra, aki velem akkor indult? Touranében elváltunk, ő Laosz felé utazott tovább . . . Kolozsvárott iskolatársam volt . . .

És egyszerre, mintha varázsszót mondott volna ki, mindketten odahaza, Erdélyben vagyunk. A pihenőre intő jelzőfüttyre zuhanunk vissza a jelenbe. A sokféle nemzetiségű névtelen ember elszéled. Odakünn a sötét udvaron
meghalljuk a városból idehallatszó esti harangszó zengését. Mi, magyarok némán szorítunk kezet.

Amikor elválunk, fájó emlékek rohannak meg. Megállok az udvaron nyújtózó régi pad előtt. Idegyülekeztüuk valamikor, régen Dancs Pista édesbús hegedünótájára és Cséber Imre tilinkója köré, mi magyarok... A „Choeur
Hongrois" úgy összetartozott itt, mint valami kis sziget. Testvérek voltunk valamennyien, a sors egyformán megbélyegzett, hazátlanná kergetett...

Egy délmarokkói őrállomáson Pearl Buek gyönyörű regényének, az "Édes anyaföld" magyar fordításának lapjai között megtaláltam Dancs Pista Szíriából írt levelét. Néhány sorban megemlékezett Gecso Béla Annámból küldött
üzenetéről, hogy Balassa kórházban fekszik, a szíve fölmondta a szolgálatot, a messzi idegenben . . .

Később a „Párisi Magyarság" című lap hír-rovatában olvasta egy fölhívást:

„Ki tud róla? A Hannoniában elhunyt Balassa Jenő hozzátartozóit keresték . .

És fölcsendült lelkemben a pünkösdi nóta, amit valamikor, odahaza Balassa kántortanító énektaktusára daloltunk: "Várlak a keresztútnál pünkösdi rózsával... "Vajon a távolkeleti Hanoiban milyen gyászdalt énekeltek Balassa Jenő sírjánál?..."

Odafönt csillagtalan az ég, sötét, borús este van. Takarodót fújnak...

*

Így végződik a hazavágyó idegenlégionista (Dornbach József) levele.

Kelt Sidi bel Abbesben, 1939 színes, mozgalmas májusában.

A szövegben minimális módosításokat végeztem, de a szöveg nyelvezetén nem változtattam. 

A napilap megtekinthető ITT.

ADJ Tasnády László

Három magyar altiszt

Adjudant Tasnády László

1926/27 - 1959

Budapesten született 1926.? februárjában (1927.02.09.-én vagy 27.-én, több dokumentumban is ez a dátum van, a Légió múltját ismerve a pontatlanság nem meglepő).

1946. szeptember 4.-én lépett be a Légióba, 20 éves korában.

Az alapképzés után két hónappal már Indokínában van, a 2. REI kötelékében.

Hamar beletanul a katona mesterségbe, 1948-ban megkapja az első dicséretét (citation).

A következő három évben Indokínában harcol a légió hadműveleteiben.

Az egységen belül már akkor hírnévre tesz szert, kiváló lövészteljesítménye okán csak "l'homme á la carabine"-ként ("A puskás/karabélyos") emlegetik.

1950. júniusában Észak-Afrikába vezénylik. 

Fél év kihagyás után december környékén visszakerül Indokínába, a 3. REI kötelékébe.

1951. április 5.-én már őrmesterként, Ben Tam-nál a helyőrséget ért heves Vieth Mihn támadás visszaverését vezényli.

1951. október 27.-én három légiós eltűnik, Vu Nong körzetében, Tonkinban.

Tasnády csapatot szervez, és az ellenséges vonalak mögé benyomulva megkeresik három társukat, visszatérnek a saját vonalakhoz. Tettéért ismét dicséretben részesítik.

1952. május 5.-i visszavonulásnál Quang-Lam körzetében utolsóként hagyja el az állásokat, követve a Légió Becsületkódexét, senkit sem hagy hátra! Minden légiós kijutott.

1953. november 23.-án első alkalommal megsebesül.

1954. februárjában véget ér a második Indokínai küldetése.

Kitüntetik a Médaille Militaire-el és a Croix De Guerre TOE-val, újabb dicséretek kíséretében. 

Hazatérése után azonnal visszakéri magát, de felettesei nem engedik.

Közben véget ér az Indokínai háború.

Ekkor áthelyezik az 1. BEP-be. (1er Bataillon Etranger de Parachutistes - 1. Ejtőernyős zászlóalj, később ezreddé fejlesztve - 1. REP)

1955. nyarán már Algériában harcol, júliusban egy túlerőben lévő lázadó csoporttal kerül az egysége összetűzésbe Ain Zergánál, legyőzik a túlerőt, zsákmányul ejtik az ellenség fegyvereit.

A lázadók 9 harcost veszítenek, akikből 8-at Tasnády ölt meg....

Ismét dicséret majd egy újabb sebesülés (a 2., 1955. szeptemberében) színesíti a magyar altiszt kartonját.

1956. augusztus 1.-én kinevezik zászlóssá (adjutant).

Egységével részt vesz a szuezi válságnál végrehajtott francia műveletben.

Az 1957-es évben folyamatos hadműveletekben vesz részt a lázadók ellen.

1957. szeptember 24.-én ismét megsebesül (3. sebesülés).

1958. március 26.-án kitüntetik a francia Becsületrend lovagkeresztjével.

A dokumentumok tanúsága szerint a szakasza volt a legeredményesebb a gerilla hadviselés területén.

1958. október 14.-én ismét sebesül, immár 4. alkalommal.

1959. május 14.-én, 32 éves korában, Qued el Hamri (Algéria, secteur d’Orleans Ville) térségében gránát hajítás közben halálos fejlövés végez vele. Az összecsapásban a légiósok győzedelmeskednek, 46 lázadót megölnek, 32 fegyvert zsákmányoltak.

Posztumusz kitüntetik a francia Becsületrend tisztikeresztjével.

Kitüntetései

Légion d"Honneur (chevalier)

Légion d"Honneur (officier posth.)

Croix de Guerre des T.O.E.

Croix de la Valeur Militaire

Medaille Militaer

12 Citations

3 fois blessé

Colomb - Béchar

A hírhedt helyőrség és a Légió büntetőszázada (Compagnie Discipline)

"Ha a légionista elrontotta este a gyomrát, és lidércnyomása van akkor Colomb-Bécharról álmodik.

Aki ide kerül, az az emberi szenvedések legnagyobb fokán megy keresztül.

A büntetőtábor melletti temető, mintha a francia imperialista politikát jelképezné, egyre nagyobb és nagyobb területet foglal el....  Az aránylag kis méretű garnizonépületben az őrszemélyzet lakik. A büntetés alatt állók éjjel-nappal csak sátrakban tanyázhatnak. Aki már élt sivatagban mint sátorlakó, az tudja, hogy az egymagában véve milyen kínszenvedés.

A sátor belsejében napközben ötven- vagy ötvenöt fokos meleg van, hatvanöt és hetvenre is felmegy. Éjjel viszont szabadon jár be a hideg. És a bűnös légionisták ruháit itt elveszik...  Az élelmezés állati. Reggel feketekávé, ebéd leves egy kevés főzelékkel, ugyanez a vacsora...

Kőtörés, útépítés, sziklakoloncok szállítása a távoli Atlasz kőbányáiból, és ha evvel kész a század, akkor következik a tábor kitakarítása, mosása, javítása és este kilenckor takarodó. Ébredés reggel ötkor. A legcsekélyebb szórakozottság, hiba vagy vétség esetén csattog a bikacsök, és a legyengült leromlott ember börtönbe kerül. A börtön padlóját cementbe ragasztott éles kavicsdarabok képezik..."

Idézet: Rejtő Jenő: "A pokol zsoldosai" c. könyvből

Aki a francia Idegenlégióval bármilyen kapcsolatba is kerül, akár élesben, akár csak könyveken keresztül, a hírhedt helyőrségnevét biztosan hallotta!

De mi is az igazság?

Colomb - Béchar (ma: Béchar) Algériában fekszik, közel a marokkói határhoz, Dél-Oránban.

1907-ig egy kicsi lakott település volt, mint a többi a környékben. Ebben az évben szenet találtak a környéken.

Villámgyorsan kőszénbányák létesültek, és kőolaj kitermelés kezdődött, a környék fellendült, épült, szépült.

A mai napig sok nyersanyag tartalék van a területen.

A francia kormány kizsákmányoló érdekei miatt a területet biztosítani kellett a lázongó törzsektől és az egyéb nagyhatalmi törekvésektől, ezért hamarosan katonaság állomásozott a városkában.

Így került ide több egység mellett az Idegenlégió is.

A helyőrség kis részét képezte csak a büntetőszázad, mégis ez lett a leghíresebb!

Colomb - Béchar képeken

Büntető alakulatok a francia hadseregben

1818. április 1.-én kiadott rendelettel megalakulnak a francia haderő büntetőszázadai, "compagnies de discipline".

A céljuk a fegyelmi vétséget elkövetett katonák megrendszabályozása, ha olyan bűnt követnek el, amely nem esik bíróság jogi intézkedése alá. Az újonnan megalakult tíz századot Arras, Besancon, Cherbourg és Strasbourg városaiban állomásoztatták.

1830-ban a franciák hadműveleteket kezdtek Algériában.

1832-ban a hadvezetés úgy döntött, biztonsági és anyagi okokból, hogy Algériába küldik a büntetés alatt álló katonákat.

Az Afrikába áramló katonákból a gyarmaton zászlóaljanként 10 századot szerveztek egybe. Ezek a zászlóaljak jóformán minden csatatéren megfordultak.

Az amúgy is nehéz gyarmati szolgálat a büntető alakulatoknál még nehezebb volt.

Az elítéltek kemény fizikai munkákat végeztek, ástak, követ törtek, szállítottak, az infrastruktúra és az utak építésében segédkeztek, védműveket emeltek.

Ritkán fordult elő, hogy a munkákat abbahagyhatták, de volt rá példa, hogy tűzvonalba kerültek: átvezényelték őket a krími háborúba, a francia-porosz háborúba, Tonkinba és Tunéziába.

1860. május 28.-án létrehozták a Büntető Gyarmati Hadtestet (Corps Disciplinaire Colonial / CDC).

A CDC-nek sok területen voltak csapatrészei: Szenegál, Új-Kaledónia, Madagaszkár, Szudán, Réunion, Guadeloupe, Oléron.

A CDC felépítése a francia haderő többi részének például szolgált, 1910-től a többi hadosztálynál is megalakultak a speciális egységek (sections spéciales).

Ez a rendszer 1910-től 1972-ig fennállt.

Az Idegenlégió ezredeinek büntetőszázada

Kevés titkosabb, misztikusabb, legendásabb része van a Légiónak, mint a "Compagnie disciplinaire" de la Légion étrangère (a szövegben rövidítve: CD).

A büntetőszázadot és az egység szabályzatát Rollet tábornok hagyta jóvá 1931-ben.

A 2. REI 8. századát nevezték ki büntető századdá.

A század több részre osztva hajtotta végre a rábízott feladatokat.

3-4 szekció Oránban, Marokkóban, a többi (egy-egy-egy szekció) területenként elosztva Levantéban (Közel-Kelet), Indokínában és Madagaszkáron állomásozott.

1939 - 1940-ben a Légió büntetőalakulatait az algériai Colomb - Bécharba és Ben-Chicao-ba helyezik. 1955-ig állomásoznak itt.

1945 - 1955 között Indokínában létezett légiós büntetőalakulat: "Compagnie de Discipline des Régiments Etrangers en Extreme-Orient" (2. REI és 5. REI: Ha Giang, Tagne-sziget, Cap Saint Jacques, Vung Thau)

1955 - 1963 között Algériában létezett légiós büntetőalakulat: "Compagnie de Discipline de la Legion Etrangere de Colomb Bechar puis de Djenien Bou Rezg"

1960 - 1964 szaharai büntetőalakulat: "Section de Discipline de la Legion Etrangere du Sahara". ("Az utolsó esély kolostora"-ként is emlegették "monastère de la dernière chance")

A hivatalos megszűnés után is létezik "speciális" alakulata a Légiónak.

2. REI-nél: "Section d'Epreuve du 2 éme REI", Korzika, Corté au domaine St Jean.

3. REI-nél Guyanában: "Section de déforestation du 3 éme REI".

A büntetőalakulat feladatai

A CD a nem Indokínában állomásozó légiós egységek speciális feladatainak ellátására alakult.

A Légió hagyományai, szokásai ellen vétő, ismételten fegyelmi vétségeket elkövető, a fegyelemre károsan ható viselkedésű, az egységre, a becsületre, a morálra veszélyt jelentő katonákat vezénylik ide.

A szolgálat és a parancsok alól kibúvót kereső, a szolgálat elkerülése miatt öncsonkítást végrehajtó légiósok büntető századba helyezendőek.

Az Algériában, Marokkóban, Levantéban, Tunéziában állomásozó ezredek automatikusan küldenek elítélteket az 5. REI-hez, Tonkinba. A büntetésüket letöltő katonák nem helyezhetőek vissza a régi egységükhöz.

A büntetőszázad (CD) felépítése

• Egy "normál" szakasz (section ordinaire): alap helyzetben a büntető századhoz küldött légiósok. Ide tartoznak a szimulánsok is, illetve a kisebb bűnöket elkövetett katonák

• Egy "büntető" szakasz (section de répression): a rossz magatartás miatt elítélt, a "normál" szakaszból büntetésből áthelyezett, az öncsonkítást végrehajtott illetve a 100 napot meghaladó büntetést kapó légiósokat takarja

• Egy "átmeneti" szakasz (section de transition): kevésbé szigorú, "jó magaviseletű" elítéltek szakasza, akik a "normál" szakaszban (section ordinaire) legalább 6 hónapon keresztül nem vétettek a fegyelem ellen

 A szakaszok teljes mértékben el vannak különítve egymástól.

A büntetőszázad kerete, tiszti és altiszti kara

A büntetőszázad keretébe vezényelt tiszteket, altiszteket és légionáriusokat a Légió főfelügyelője (Général Inspecteur de la Légion) nevezi ki a századba.

A kiválasztást az Algériában állomásozó egységekből kell végrehajtani, lényegében az 1. RE állományából.

A kiválasztás alkalmával a jelölteknek meg kell felelniük a velük szemben támasztott minden erkölcsi és magatartási feltételnek.

Meg kell különböztetni a jelöltek között az energikus és megfontolt, hidegfejű kinevezetteket.

A megfelelő kiválasztás eredményeként elkerülhető a sajtó (!) által szívesen emlegetett szadista (sic! - sadiques) felügyelők szolgálata.

A keret parancsnoka százados, közvetlen alárendeltje egy hadnagy és két altiszt akik az egység adminisztratív és operatív feladataiért felelősek.

Ezen kívül:

• A "büntető" szakasznál (section de répression): 6 elítéltenként egy őrmester
• Az "átmeneti" szakasznál (section de transition): 10 elítéltenként egy őrmester

További kerettagok:

• Egy tizedes (caporal-chef vagy caporal ) és két légiós, amennyiben 40 főnél kevesebb az elítélt az egységnél
• Két tizedes és 2-2 légiós, amennyiben az elítéltek száma 40 és 60 közötti
• Amennyiben az elítéltek száma meghaladja a 70 főt, plusz egy légionárius van vezényelve minden tisztes mellé 

A büntetés kiszabása

A büntetésről a Hadügyminiszter dönt.

A büntetés kiszabásának jogát átruházhatja az adott ezred fegyelmi tanácsának.

Gyakorlatilag a Hadügyminiszter ítélkezési jogát delegálhatja:

• az Oran-ban állomásozó általános parancsnokságának (1. RE, général commandant la division d'Oran)
• a Marokkóban állomásozó külföldi csapatok parancsnokának (régiments étrangers stationnés en territoire chérifien)
• a Tunéziában állomásozó csapatok parancsnokának
• a Levantében állomásozó csapatok parancsnokának (bataillon formant corps du 1er REI en Syrie)

A büntetés hossza

A kiszabott büntetés minimuma a CD-ben 9 hónap (ebből 6 hónap a "normál" szakaszban (section ordinaire), és 3 hónap az "átmeneti" (section de transition).

A büntetés minimuma a "büntető" szakaszban (section de répression) 3 hónap.

Fegyelmi vétség esetén a büntetés 3 hónappal meghosszabbítható.

A "büntető" szakaszban eltöltött idő nem számítható be a teljes büntetés idejébe.

Amennyiben az elítélt a "büntető" szakaszban töltött 3 hónap alatt nem követ el vétséget, a századparancsnok hagyhatja jóvá, hogy az elítélt a "normál" szakaszba kerülhessen, ahol 6 hónap letöltése után az "átmeneti" szakaszban kell 3 hónapot.

Az "átmeneti" szakaszban letöltött 3 hónap után (amennyiben nem merül fel fegyelmi vétség), az elítélt visszahelyezhető aktív állományba.

Az esetleges kedvezmények az öncsonkítást elkövetett elítéltekre nem vonatkoznak.

Az elítéltek semmilyen körülmények között sem kaphatnak eltávozást.

Ami a büntetéseket illeti, csak a katonai szolgálati előírások által előírtakat lehet alkalmazni....

Szabadulás..?

Az "átmeneti" szakaszban szolgáló légiósok ruházata megegyezik a rendszeresített légiós ruházattal, fegyver és oldalfegyver nélkül.

A parancsnok engedélyével 2 órára eltávozást kaphatnak.

A légiós reintegrációja előtt az "átmeneti" szakaszban szolgálót minden nap fél napos oktatásban és alaki gyakorlatozásban kell részesíteni.

A szabadulónak tilos bármilyen kommunikáció a többi elítélttel.

Az elítéltek semmilyen körülmények között sem kaphatnak eltávozást.

Az elítéltek nem kapnak és nem vehetnek dohányt. Kivételes esetben jó magaviseletért dohányozás engedélyezett.

Zsold

Az elítéltek zsoldját az egység parancsnoka kezeli, aki az összeget negyedévente az Országos Nyugdíjpénztárnak juttatja el.

Szabadulás után a légiós az aktív állományba történő visszahelyezésekor a Nyugdíjpénztárnak befizetett összeg felett rendelkezhet.

Tilos levelet vagy csomagot küldeni vagy kapni.

Visszatérés a Légióba

Azon elítéltek, akik letöltötték a 9 hónapos büntetést, visszahelyezhetők aktív állományba.

A visszahelyezésre a CD parancsnoka tehet javaslatot, havi egy alkalommal.

A javaslatot a hadosztály parancsnoka elé terjesztik elő, aki dönt a javaslat elbírálásáról.

Az öncsonkító elítélt nem helyezhető vissza aktív állományba, a CD parancsnoka erre javaslatot nem tehet, a büntetés letöltése után a szerződésük felbontásra kerül.

A visszahelyezett légiós Algériába, az 1. RE állományába kerül.

A visszahelyezett a későbbiekben nem teljesíthet szolgálatot a tengerentúlon állomásozó egységeknél (Algériát nem gyarmatként, hanem FR. o. szerves részeként, megyeként értelmezték).

A szolgálata alatt büntetőszázadban elítélt légiós leszerelésekor semmilyen esetben sem kaphat jó magatartásról tanúsítványt (certificat de bonne conduite), akkor sem, ha a szabadulás és a leszerelés időszaka között nem volt fegyelmi vétsége.

Szolgálata végén szerződését nem hosszabbíthatja meg.

Francia jelvénygyártók:

CHOBILLON

Paris CHOBILLON: Párizsi székhelyű gyártó, főleg 1935-1940 között gyártott jelvényeket, a cég fő profilja az érmek és kitüntetések gyártása volt.

Az üzemet J. Chobillon alapította, az alapítás éve ismeretlen, leszármazottak szerint 1840 előtt történt.

Akkor csak a különböző francia lovagrendek darabjait gyártották.

1875-ben az utód E. Chobillon, majd az unoka, Adrien Chobillon vette át a cég vezetését 1905-ben.

A cég Párizsban, a 16 Rue Croix des Petits-Champs cím alatt üzemelt A. Chobillon irányítása alatt.

A XX. század elején főleg társasági és egyházi érmeket gyártottak.

Az üzem később elköltözött, amelynek időpontja szintén ismeretlen, de a leszármazottak szerint 1920 környékén történt a költözés, Párizsba, a 153 rue de Ménilmontant cím alá.

Az 1970-es évek végéig a család tulajdonában maradt a cég, amit szintén felvásárolt az Arthus-Bertrand cégcsoport, melynek elnöke egy ideig az egyik Chobillon leszármazott volt.

Jelzések

Források szerint az első darabokon ovális alakban volt a gyártójel, a II. VH után tértek át egy szögletesebb gyártójelre.

"A. Chobillon Paris"

"A. Chobillon Palais-Royal"

Bou Denib

A blockhaus védelme

1908. szeptember 1.

A "Le Petit Parisien" 1908. szeptember 20.-i számának illusztrációja az eseményről

Előzmények

1907. nyarán a francia erők megérkeztek Casablancába.

1907. második felében a francia csapatok (és a légió) aktívan részt vett a berber törzsek által kirobbantott felkelés leverésében az északi algériai határ mentén, az úgynevezett "Taza folyosó" körzetében.

A Haut-Guir (Guir-folyó) körzetében lázongó berbereket egy Moulay Ou Lahsen nevű "szent ember" hergelte a francia megszállók ellen.

A harcosok az ő zászlaja alatt (harka) gyűltek egybe, hogy kiűzzék a hitetleneket a területről.

(Jelen esetben a harka a lázadók fegyveres csoportját jelenti.)

A vallási vezetők Marokkó szerte szent háborút hirdettek a franciák ellen

A lázadók nagy tömegének összpontosulása a közelben található Colomb-Béchar erősség elleni támadással fenyegetett.

A francia Vigny tábornok 3 hadoszlopot szervezett, hogy felkutassák az ellenség pontos helyét.

Április 15.-én Merhaba poros városában az egyik francia hadoszlopot felfedezte és megtámadta a harka.

A franciák vereséget szenvedtek a lázadóktól, a teljes megsemmisüléstől csak a berberek fosztogatási vágya mentette meg őket, mert félbehagyták a támadást, és elkezdtek fosztogatni. Így a francia csapat egy része megmenekült.

Vigny tábornok egyesítette a csapatait és a lázadók után indult.

Meg akarta bosszulni Merhabát, de nem találták meg az ellenséget.

Végül egy félsikert könyvelhettek el, megtalálták a "szent ember" üres táborát, amit elpusztítottak.

Eközben a lázadók Bou Denib felé tartottak... 

Bou Denib

Bou Denib település Marokkó és Algéria határövezetében fekszik, a Guir-folyótól nem messze (Haut-Guir), az Atlasz-hegység lábánál.

A települést a francia erők 1908. májusában vették birtokba.

A bevonulás után gyorsan a terület megerősítésébe kezdtek.

Az épületek köré falakat építettek, tábort létesítettek a folyó mellett, egy mérföldnyire É-Ny-ra a ksar épületegyüttesétől, az uralgó magaslaton a folyó déli partján pedig egy "blockhaus"-t építettek (megerősített, vastag falú, őrtorony szerű épület), amely a terület védelméért és megfigyelőposztként működött.

A ksar É-Afrika jellemző épületegyüttese, megerősített berber "kastély", erőd szerű falu

A franciák 1600 főnyi katonaságot állomásoztattak Bou Denib-nél.

Több száz ló és öszvér képezte a mozgékonyság alapját, de tüzérséget is telepítettek a városba, egy  75 mm-es ágyúkkal  és  80 mm-es hegyi tarackokkal felszerelt üteg is állomásozott az erősségben.

A francia erősség tüzérsége

A lázadó harká-tól eddig nem szenvedtek el nagyobb rajtaütést.

A blockhausban települt őrszemek szemmel tartották a környéken az ellenséges mozgást, amíg a megerősítési munkálatok rohamtempóban zajlottak a terület körül.

Ez idő alatt a légiósok "vályovetőkké" váltak, napi 1600 téglát készítettek el, amiből épült a blockhaus és az épületek erősítő fala.

Bou Denib falu

A berber harcosok eközben visszahúzódtak az Atlasz hegységbe, a Tazzouguerte-szorosba, itt rendezték soraikat és várták a beérkező erősítést, az újabb csapatokat a szent háborúhoz.

Augusztus közepére a beérkező kelet-marokkói törzsekkel együtt a lázadók ereje elérte a közel 20.000 (húszezer!) harcost.

Impozáns erő!

Megerősített csapatukkal rajta akartak ütni a francia erősségen, a földig rombolva azt.

Augusztus 22.-én a marokkói harcosok megkezdték a francia erők felmérését, folyamatos puhatolózással, kisebb rajtaütésekkel nyugtalanították a védőket.

A támadások általában éjszaka történtek, de mindig csak kis létszámú támadó "kerülgette" a védelmi állásokat.

Augusztus 28. - 29.-én kisebb támadások érték a védelmet, a harcosok elvágták a távíró vezetékeket, az erősség elszigetelődött.

29.-én a franciák is "erőfitogtatásba" kezdtek, de ez nem rettentette el a lázadókat.

A marokkóiak folyamatosan közelebb és közelebb kúsztak a blockhaus déli sarka felé, egyre nagyobb erőkkel.

Az erők farkasszemet néztek egymással.

1908. szeptember 1.-én bekövetkezett a nagyobb erejű támadás, a marokkói harcosok rátámadtak a blockhausra, a megerősített házakra és a pálmaligetre.

A blockhaus védelme

Késő délután közel 7000 berber harcos indított támadást a blockhaus ellen.

Az erők nem voltak éppen kiegyenlítettek....

A berberek arra számítottak, hogy gyorsan elesik a ház, így taktikai előnyhöz jutnak a magaslaton lévő épület elfoglalásával.

Három oldalról kezdték meg a támadást.

Az ominózus Bou Denib-i "blockhaus", a védelem kulcsa

A tüzérség és géppuskák tüze megakasztotta a magaslat csúcsa felé törő támadást, a lázadók nem számítottak ilyen erejű ellenállásra.

Pedig a védelem nem volt nagy létszámú.

75 katona védte az egész blockhaust...

40 légiós és 35 helyi katona (turcos).

(Más források szerint Fesch őrnagy, Maury százados volt a védelem két parancsnoka, a védők száma  90  fő, ebből 40 légiós, 1. REI )

A védőket Vary hadnagy vezette, a légiósokat Koenig őrmester (sergent) irányította.

A támadás egész éjjel folytatódott, a blockhausba betörni készülő harcosokat a védők dinamittal megölték.

Vary hadnagy újra és újra tüzérségi csapást kért a saját állásaik irányába, ezzel lassítva a támadók hullámait.

Amikor a támadók túlságosan megközelítették az erősséget, a védők robbanószert (melanite) szórtak le a falakról, a csata kezdett egy középkori várostromra hasonlítani.

A támadás 18 órán keresztültartott.

A túlerő ellenére a marokkói harcosok nem tudták elfoglalni az épületet.

A védők vesztesége 25 fő sérült. Elesett 1 helyi katona (turcos).

A támadók jóval nagyobb veszteséget szenvedtek.

173 halott lázadó feküdt a magaslat lankáin, 300-350 harcos megsebesült.

Hajnalra a lázadók visszavonták erőiket és a gyülekező helyük felé tartottak...

Bou Denib hősies légiós védői

Az ostrom után

Miután nem sikerült elfoglalni a blokkházat, a lázadók hibát hibára kezdtek el halmozni.

Amíg a táborhelyükön "nyalogatták a sebeiket", beérkezett egy dandár szintű francia erősítés a településre.

A támadás első hírére a francia hadvezetés csapatokat indított a helyszínre.

Alix ezredes összeállított egy 4000 katonából álló oszlopot, és erőltetett menetben az ostromlottak segítségére vezényelte őket.

3 zászlóaljnyi erőt állított össze 8 századnyi helyi marokkói lövészből (turcos) és 4 légiós századból (2. REI II. zlj 6. és 8. százada, illetve az 1. RE 18. és 20. százada). Az egységet kiegészítette 500 szpáhi, hegyi utakon járatos felderítő és 4 tüzérségi üteg.

A felmentő erők szeptember 5.-én érkeztek meg Bou Denib-be.

A Bou Denib melletti pálmaültetvény 

A francia csapatok Djorf síkság irányában folytatták felderítő műveleteiket, északra a Bou Denib-től.

A Tazzuguerte szorosnál "sündisznóállást" létesítettek, 16 tüzérségi löveggel megerősítve.

Ez a művelet felhergelte a lázadókat és támadásra ösztönözte őket.

Nekitámadtak a francia előőrsöknek.

A gyarmatosítók nem kímélték a támadó berbereket. Tűzerejük elsöpörte a lázadókat.

Az ütközet után több, mint 700 lázadó hevert a síkon, vagy holtan, vagy sebesülten.

A marokkóiak mindent hátrahagyva menekültek.

A franciák közül 22 fő sebesült meg, halott nem volt.

Harcok Djorf síkságán, szeptember 7.-e

Így ért véget a francia gyarmatosítók elleni utolsó törzsi felkelés dél-kelet Marokkóban.

A helyszín 110 évvel később, a képek ITT láthatóak.

ADJ Kocsis Imre

"Imre Kocsis"

Egy zalai baka az Idegenlégióban

Kocsis Imre

1910 - 1944

1910. november 3.-án született egy tanár fiaként Balatonedericsen, amely akkor még Zala vármegyéhez tartozott.

1938. áprilisában csatlakozott az Idegenlégióhoz Mulhouse-ban.

Az 1. REI 1. zászlóaljába kap beosztást.

1940. január 1.-én előléptetik tizedessé (caporal), ekkor már a 13. DBLE 2. zászlóaljánál szolgál Sidi bel Abbes-ban.

A dandárral részt  vesz 1940.-ben a norvégiai hadjáratban (hasonlóan Bakos Józsefhez).

Harcol Brejviknál és Narviknál, a csatatéren bizonyított helytállása okán már a harctéren előléptetik caporal-chef-é 1940. június 1.-én.

1941. július 1.-én csatlakozik a De Gaulle által vezetett Szabad Francia Erőkhöz (SZFE) a 13. DBLE kb. 900 légiósával egyetemben.

A SZFE egységei folytatták a hadjáratukat Afrikában, Eritreába. Dakarban és Kamerunban harcol.

Bakossal egyetemben részt vesz a keren-i és a massaoua-i csatákban, hősies helytállása elismeréseként ismét dicséretben részesül (citation à l'ordre de la Division).

A magyar fiúk kitűntek a harcban, világháborús hadi útjuk a végig majdnem megegyezett...

A 13. DBLE-nél 1941. májusában Szíriában harcol, előléptetik őrmesterré (sergent).

Szíria után a líbiai hadszíntér következik.

Itt egy 75 mm-es tankelhárító löveg (Canon de 75 mm modèle 1897 modifié antichar) vezényel.

A Bir Hakeim-i csatában kiemelkedő teljesítményt nyújt.

Az 1942. május 27.-i támadásban 2 tankot semmisít meg!

1942. június 10-ről 11.-re virradóra az erősség peremvonalnál egy teherautó kézifegyver tűzbe került és aknára futott. 

A szerencsétlenül járt jármű személyzetét és 7 sebesült katonát az irányítása alatt a biztonságos vonalak mögé mentettek ki.

Helytállásáért elnyerte a "Croix de la Libération" kitüntetést.

El Alamein-nél küzd, a harcok után 1942. novemberében ismét előléptetik, sergent-chef-é.

Az előléptetés után egy 6 fontos üteget vezet (section de canons six-pounders).

1944. április 20.-án csatlakozik  az 1. Szabad Francia Hadosztályhoz, (Division Française Libre, 1re DFL), részt vesz a hadosztály olaszországi hadjáratában, ahol egy 81 mm-es aknavető üteget irányít.

1944. augusztusától a provance-i hadjáratban harcol.

1944. október 1.-én előléptetik adjudant-á.

1944. december 3.-án esett el Franciaországért Haute-Rhin megyében, Thann közelében, Bourbach-le-Haut-nál.

Az ő halálát is egy srapnel okozta, ahogy Bakosét....

A Nécropole nationale de Sigolsheim-ban helyezték végső nyugalomra.

Nevét ma a 13. DBLE altiszti szövetsége viseli, amely 2017-ben alakult meg:

Association Des Sous-officiers De La 13° Dble "adj Kocsis Imre"

Kitüntetései

Chevalier de la Légion d'Honneur

Compagnon de la Libération - décret du 9 septembre 1942 

Croix de Guerre 39/45 (4 citations)

Croix du Combattant 39/45

Médaille Coloniale avec agrafes "Erythrée", "Libye", "Bir-Hakeim", "Tunisie 1942-1943"