KOLWEZI '78

II. rész

A Francia Idegenlégió 2. ejtőernyős ezredének (2. REP)

bevetése 1978-ban Kolwezi-ben

Május 19.

A csata első napja

Az első gép 15:15-re ért az ugrózóna fölé, megkezdődött az ugrás.

381-en ugrottak ez első hullámban. A Herculeseken gépenként 80 légiós várta a parancsot.

Két rárepüléssel minden ejtőernyős elhagyta a gépeket.

Az Alfa ugrózóna Kolwezi régi városrészénél (Régi város/Óváros) lett kijelölve (DZA- Droop Zone Alpha), a csendőrségi laktanya és a hotel melletti 800 m hosszú területen. Ez a rész közel volt a város központjához.

A zónát magas fű, és 4 m magas termeszvárak tarkították.

A földet érés után a légiósok rendezték a soraikat, az akció elkezdődött.

Az ugrás során 6 légiós szerencsétlenül ért földet, megsebesültek.

Másnap kiderült, az ugrás után az ezred elszenvedte az első veszteséget is. Egyik légiós hiányzott.

Az 1. CIE egyik ernyősét, a brit származású Robert Arnold tizedest a lázadok a földet érés után megölték.

Testét másnap találták meg az ugrózóna szélén.

A sorok rendezése után az egységek elindultak a kijelölt stratégiai pontok elfoglalására.

Az 1. CIE elfoglalta a XXIII. János Gimnáziumot.

A 2. CIE és a parancsnoki törzs a Gecamines bányatársaság területét-irodáit, és az itt található kórházat foglalta el.

A kórházban európai túszok voltak fogva tartva, illetve remélték, hogy a területen találnak gépjárműveket, amikkel motorizálhatnák a leugrott egységeket.

A 3. CIE megszállta a postát és az Impala Hotelt.

Az információk szerint a hotelt a lázadók használták főhadiszállásként.

A 3. CIE részfeladatokat is kapott, el kellett foglalnia a vasútállomást és az állomás mellett található hidat, ami a régi város és az új városrész között helyezkedett el.

A lakott részre érve az utcákon, a házak között elkezdődtek a harcok a légiósok és a lázadók között.

A tűzharc 2 órán át tartott.

17:45-re a stratégiai pontokat elfoglalták, a légiósok ellenőrzésük alá vonták a várost.

A városrészt megtisztították, a túszok nagy részét biztonságba helyezték, több mint 100 lázadót öltek meg, tucatnyi fegyvert foglaltak le.

17:55-kor a második ugrást törölték.

Hotel Impala

A második ugrásnál kellett volna a 4. CIE-nek, a felderítő szakasznak (SER), az aknavető szakasznak (S81) és a parancsnoki törzs maradékának leugrania.

Az ugrás törlésének több oka is volt, egyrészről besötétedett, a stratégia pontok biztosítva voltak, az európai túszok nagy része biztonságban volt, a lázadókat kiverték a városból, illetve ugrózóna nem volt biztonságos egy éjszakai ugrásra.

A gépen ülő ejtőernyősöket továbbirányították Zaire második legnagyobb városának reptere felé, Lubumbashi-ba.

A város Kolwezitől 250 km-re található.

Leszállás után az egységek az éjszakát itt töltötték. Az est leszálltával kiújultak a harcok Kolweziben.

A lázadók megpróbáltak visszaszivárogni a területre, de a légiósok visszaverték őket, még több lázadót megölve, fegyvereket lefoglalva.

A csetepaték egész reggelig tartottak.

Az ugrás után és az ütközet alatt a háttérben is hangyabolyhoz hasonlított minden a reptereken.

A korzikai Solenzara reptéren a 2. REP utánpótlási anyagait, gépjárműveket, ellátmányt pakolták gépekre, hogy biztosítsák a harcoló egység ellátását.

Az U.S.A.F. több Lockheed C-141 Starlifter-t és egy Lockheed C-5 Galaxy-t biztosított a szállításhoz.

A gépek megpakolása után Zairebe tartottak a felszereléssel, a szállítógépek május 20.-án reggel szálltak le Lubumbashi repterén, ahol a törölt ugrás után a többi egység is tartózkodott.

Információk szerint a Galaxy egészen május 24.-ig biztosította a 2. REP ellátását, miközben egyéb szállítási feladatokat is ellátott Gabon-Kinhasa-Lubumbashi repterei között.

A bevetés még nem ért véget.

Kolweziben elérkezett a hajnal, elérkezett a csata 2. napja.

Május 20.

A csata második napja

Reggel 7:00-kor a 2. REP maradék egységei is leugranak Kolwezinél, összesen 256 ernyős ér földet.

Az ugrásban az előző délután továbbirányított 4. CIE, a felderítő szakasz (SER - Section d’Eclairage et de Reconnaissance), az aknavető szakasz (S81 - Section de Mortiers 81) és a parancsnoki törzs maradéka vesz részt.

A 4. CIE kivételével a fő - "Alfa" ledobási zónába érkeznek az egységek (DZA), a 4. CIE egy újonnan kijelölt zónába ugrik (DZB - Bravo), a várostól keletre, közel az új városrészhez.

Az egységek földet érése után a város megtisztítása folytatódik.

A légiósok agresszív járőrtevékenységet folytatnak, azzal a céllal, hogy ahol lázadókat találnak, azokat elfogják, vagy kiiktassák.

Az 1. CIE a régi város déli kerületeit tisztítja meg. A 2. CIE a régi város nyugati felét fésüli át, a járőrözés közben megsebesül Raymond hadnagy.

A 3. CIE az új városrész irányába mozog, átfésülve a házakat, utcákat, a nap folyamán Manika városrészt veszik célba, ahol a lázadók parancsnoksága tevékenykedett.

A 4. CIE a várostól keletre vesz fel védőállást, majd a délután folyamán észak, észak-nyugat irányába végez járőrtevékenységet.

A felderítő és az aknavetős (SER & S81) szakasz a város északi területét fésüli át, megszállják a Forrest tábort.

A tábor egy rendőrségi bázis volt az új városrésznél.

20.-a reggelén megérkeznek a belga különlegesek is Kolwezibe Depoorter ezredes vezetésével.

A 2. REP támogatására küldték őket a körzetbe.

A franciákkal ellentétben a belga parák nem ugrottak ernyővel, hanem géppel érkeztek Kolwezi repterére, ami a várostól délre (D-DK) található.

Északi irányba nyomulnak előre, Manika és az új városrész irányába.

Tevékenységüket a 2. REP parancsnoki törzse koordinálta, a belga ernyősöknek adták át a franciák által kimentet túszokat.

Metal Shaba

Eközben 14:30 környékén a várostól nyugatra (5 km) található területen, Metal Shaba körzetben parázs csata bontakozott ki a lázadók és a légiósok között.

A bujkáló lázadókba az észak, észak-nyugati irányban járőröző 4. CIE fut bele.

A 4. CIE-vel szemben mintegy 100 jól felfegyverzett lázadó vette fel a harcot.

Az összecsapás elején Daniel főtörzs elesik, Dary hadnagy és Prudence tizedes súlyosan megsebesül.

A 4. CIE támogatására odairányítják a 2. CIE-t, SER-t és az S81-et.

Több órás heves tűzharc után leszáll az est, több mint 80 halott lázadó hever a fűben, tucatnyi lázadó gépjármű megsemmisült, rengeteg fegyvert zsákmányoltak a francia katonák.

Már csak szórványos lövöldözések vannak, a város elcsendesedik.

Az első éjszaka, amikor nincsenek harcok.

A túlélő lázadók menekülnek, a várost megtisztították.

A nap véget ért, de a hadművelet még nem.

Új nap virrad...

4° Compagnie saharienne portée de Légion

A Légió 4° szaharai gépesített százada

1956 - 1963 

Előzmények

A Légión belül az első gépesített századot (CSPL) 1940-ben hozták létre, önálló vezetési rendszerrel.

Az 1942-es líbiai harcokban vettek részt.

A tapasztalatokból kiindulva 1946-ban hozták létre az első kettő állandó, hadrendbe sorolt egységet 1. és 2. CSPL néven.

A háború után a szaharai helyi lakosokkal történő békés együttműködés volt a főcélja az egységeknek, de bármikor készen kellett állniuk egy operatív beavatkozásra is, legfelső beavatkozó formációként.

Az algériai harcok eszkalálódása után a Légióban több gépesített egységet/formációt létesítettek (21., 22. CP - Compagnie portée), megszüntettek, átszerveztek.

Ezen egységek egyike volt a 4. CSPL elődje is.

A gépesített egységek fő feladatköre az algériai harcok során a lázadók felderítése, az olajipari létesítmények védelme és folyamatos szaharai jelenlét biztosítása volt a sivatagi környezetben.

4. CSPL

1955. augusztus-szeptember között ideiglenes jelleggel létezett 24. CSPL-t (szaharai gépesített század, Nyugat-Algéria) átalakították.

Lényegében a kiképzést végezték a későbbi egység állományának, létrehozták belőle a 4. CSPL-t (compagnie portée de Légion Etrangère) 1956. január 1.-én.

A 4. CSPL  Aïn-Sefra-ban állomásozott.

A légiósok hagyományos szaharai öltözéket viseltek.

A 4. CSPL felépítése

• 3 pelotons portés – gépesített szakasz Dodge 6x6-os gépjárművekkel (parancsnokok O’Mahony és Callieux hadnagyok és Gniewek adjutant)

• 1 peloton blindé – páncélozott járműves szakasz, AMM8 Greyhound járművekkel

• 1 peloton de commandement – parancsnoki szakasz

• 1 échelon de dépannage – gépjármű javító csapat

1956

1956. február-május között 2 szakasz Tindouf település körzetében járőrözött, a Marokkóból átszivárgó lázadók akcióinak meghiúsítása volt a fő cél.

Május és szeptember között Aïn-Sefra régióban voltak járőrben.

Szeptemberben Beni Ounif-nál, Colomb-Béchar körzetben estek át az első összecsapáson a lázadókkal.

A Colomb Béchar -i büntető század (Compagnie Discipline) egységei is támogatták őket a harcban.

Az összecsapásban elesett az egyik szakaszparancsnok, a 25 éves Jean Cailleux hadnagy (2. szakasz).

Decemberben Colomb Béchar körzetben voltak ismét.

A bal oldalon Jean Cailleux hadnagy.

1957

Januárban Forthassa körzetben járőröztek.

A század Colomb Béchar -ban új tábort épített, amelyet az elesett hadnagyról neveztek el: "Camp Lieutenant Cailleux".

Fő feladatuk az algériai-marokkói határ védelme volt.

Októberben Timimoun településre helyezték át a 4. CSPL-t.

Hajsza a dezertőrök után

A következő nagyobb harci bevetés itt érte a századot.

Október 15.-én a Touat-i Méhariste Compagnie-ból több mint 60 méharistes (tevés gyarmati katona) dezertált a lázadókhoz.

Előtte megölték a tisztjeiket és az altisztjeiket (jellemzően francia nemzetiségű tisztikar volt az ilyen egységeknél).

A tisztikar vesztesége 8 fő.

Hajtóvadászat indult a szökött gyilkosok keresésére.

A 4. CSPL és a közelben állomásozó francia egységek vettek részt a kutatásban.

November 6.-án Timimoun-tól messze (100 km) a Szahara belsejében a szökött méhariste lázadók egy csapata megtámadott 2 francia olajmérnököt és 5 algériai olajipari munkást.

A védelmükre odavezényelt légiós rajt a lázadók lemészárolták (5 fő, raj pk Gutflecht őrmester), a 2 francia mérnök is meghalt.

A támadás hírére a francia egységek teljes erővel folytatták a hajtóvadászatot, november 8.-a és december 7.-e között 150.000 négyzet kilométernyi területet fésültek át a nehéz terepen.

A kutatásban a 4. CSPL-hez csatlakozott a 3. RPC (regiment parachutiste coloniale - gyarmati ejtőernyős ezred) is.

A műveletek végére 40 dezertőrt megöltek.

A túlélő tevések maradéka átszökött a marokkói határon, és eltűnt.

Még az év vége előtt a 4. CSPL visszatért Colomb Béchar –ba.

1958

Az év elején a Colomb Béchari hegyvidéken tevékenykedtek.

Júliusban új parancsnokot kapott a század, az új parancsnok Jacquerez kapitány lett.

Októberben a Djebel Amour-nál (Amour-körzet) tevékenykedtek, a szaharai Atlaszban.

Novembertől a Djebel Mizebnél állomásoztak, az algériai-marokkói határon.

1959

Júniusban ismét új parancsnok került a század élére, Daumar kapitány.

Augusztustól októberig a  Oued Zousfana és El Abiod régióban járőröztek.

1960

Áprilistól decemberig az egység építési munkákban vett részt, a Béchar régióban a hegyeken átvezető stratégiai útvonal 45 km-nyi szakaszát építették meg.

Május 20.-án a 4. CSPL egy összecsapásban megöli a helyi lázadók vezetőjét, Lofti ezredest.

A Colom Béchar körzetében tevékenykedő lázadó csoportot több összecsapás során felmorzsolták.

1961

Júniusban ismét új parancsnok az egység élén, Jaluzot kapitány.

Ő volt a 4. CSPL utolsó parancsnoka.

Az év októberében a század ismét a határ védelmét látja el a Saoura régióban.

A bevetés a következő év áprilisáig tart.

1962

Véget ér az algériai háború.

Március 18.-án aláírják az évian-i megállapodást Franciaország és Algéria részéről.

A hivatalosan befejezett háború ellenére szeptemberig tartanak a katonai műveletek az országban.

1963

1963. március 31.-én az egységet feloszlatják, az állomány alkotja majd a 2. REI 2. Cie portée-t (2. ezred, 2. gépesített század) Colomb Béchar-ban.

A jelvény

Thimel kapitány, a század parancsnoka tervezte 1957-ben.

A tervezésben segédkezett neki Dalek légionárius.

A jelvény külalakja a hagyományos berber amulettet, az agades keresztet mintázza.

Gyártó

Drago

Ezüst anyagú változat is ismert.

Hivatalos jóváhagyási szám G 1378.

A jelvény gomblyuk miniatür változata.

KOLWEZI '78

I. rész

A Francia Idegenlégió 2. ejtőernyős ezredének (2. REP)

bevetése 1978-ban, Kolwezi-ben

Előzmények

1978 májusában sürgős mentőakcióra hívták a Légiót Zaire (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) Kolwezi városába.

Az Angolából Zaire-ba átszivárgott katangai lázadók megostromolták a várost, amely fontos bányászati központként működött.

Céljuk a zaire-i nemzetgazdaság egyik fő pillérének elfoglalása, ezáltal az ország destabilizálása.

A városba behatoló lázadók (a Kuba által pénzelt Kongói Nemzeti Felszabadítási Front - FNLC) tömegmészárlást hajtottak végre a lakosság körében.

A Kolweziben folytatott bányászatban sok európai szakember működött közre, ezért a lázadók őket is veszélyeztették.

Az események eszkalálódása miatt a Légió is részt vett a megszervezésre kerülő mentésben, amely sikere után a 2. REP világhírnévre tett szert.

Május 13. - 18.

Május 13.-án 3-4000 katangai lázadó Nathanael Mbumba vezetésével átlépi a határt.

Több mint 2000 civil kerül veszélybe és fogságba, legtöbbjük francia és belga állampolgár.

A lázadók elfoglalják a bányász várost, feldúlják, gyilkolnak, erőszakolnak.

Halottak hevernek mindenhol.

A lázadók megfékezésére a kormány beveti a hadsereget, de a csapatokat a lázadók szétverték.

Ezután a zaire-i hadsereg elit alakulatának számító zaire-i ejtőernyősöket is bevetik, az akció újabb tragédiába torkollott.

Sok ernyőst már az ereszkedés közben megöltek, a földet érőket szuronnyal végezték ki.

Zaire kormánya a rend helyreállítása miatt segítséget kér Belgiumtól, Franciaországtól, Marokkótól és az Egyesült Államoktól.

Május 17.-én reggel a zairei kormány kérésének eleget téve a francia elnök, d'Estanig a 2. REP-et jelöli ki egy mentőakció végrehajtására.

10:00-kor riadóztatják a Calvi-ban állomásozó 2. REP-et.

A 2. REP parancsnoka ekkor Philippe Erulin alezredes.

A légiós egység a francia gyorsreagálású erők része, a 11. DP (Division Parachutiste) egyik egysége.

Este 20:00-ra a 2. REP 750 légióssal bevetésre készen áll, várva a parancsot.

Május 15.-18. között a lázadók nagy része elhagyja a várost, kb. 500 fegyveres a városban marad, elfoglalva Kolwezi egyik külső kerületét, Manikát.

Május 18.-án hajnali 2:20-kor kezdetét veszi a bevetés, "Opération Bonite".

Május 18.

4:30-ra a 2. REP első egységei megérkeznek a kelet-korzikai francia légibázisra, Solenzarára.

A légibázis a laktanyától kb. 130 km-re található. 11:30-ra az egész ezred a reptéren van.

Lacaze tábornok szemlét tart, ismerteti a feladatot az ezreddel (1967-70 között az ezred parancsnoka volt).

Megérkeznek a szállítógépek a reptérre, 4 db DC 8-as és egy Boeing 707-es.

Megkezdődik a berakodás, a berakodás végeztével mind az öt gép elindul Zaire fővárosába, Kinhasába.

Este 23:00-kor landol az első gép a kinhasa-i reptéren, majd követi a többi, az utolsó gép 19.-én délelőtt 11:00-kor száll le.

Május 19.

Indulás

Megkezdődik a felkészülés az ugrásra.

Először a 2. REP egységeit készítették elő.

(A reptéren a belga ejtőernyősök is akcióra készültek, párhuzamosan a 2. REP-el, de az egy másik történet, most nem lesz kifejtve.)

A reptéren még csak az ezred fele volt jelen, a többi egység még úton volt Kinhasába.

Az első hullámba a 2. REP 1., 2., 3., századát (CIE) és a törzs egy részét egy e.ü. részleggel osztották be.

A reptéren zavar támadt, parancsok és ellenparancsok tömegét kapták a légionáriusok.

Úgy tervezték, hogy zaire-i szállítógépek fogják ledobni őket Kolwezi fölött.

Az ejtőernyőket a zairei-ek adták a légiósoknak, amerikai típusú T-10-eseket.

A légiósok megkezdték az ismerkedést az ernyőkkel és a helyi erőkkel.

Tovább fokozta a káoszt a média jelenléte, mert félő volt, hogy általa az FNLC értesül a tervezett akcióról.

Attól tartva, hogy a kiszivárogtatás a túszok életébe kerülhet, Erulin ezredes előbbre hozta az akciót.

Az új időzítésnek komoly kihatása volt, mivel kiderült, hogy a zaire-i légierő nem képes a megfelelő számú gépet az akcióra kiállítani.

A teljes 2. REP ledobásához szükséges 7 gép helyett csak 5 gép állt rendelkezésre, ezért Erulin ezredes a további siettetés mellett döntött.

Az első hullámot négy Lockheed C-130 Hercules-be (Zaire-i Hadsereg) és egy Transall C-160-ba (Francia Hadsereg) helyezték el.

A légiósok elkezdték a beszállást a gépekbe.

A hely eléggé szűkös volt. 10:30-kor az első gép felszállt Kinhasából, azt követte a maradék 4 gép.

Kinhasától Kolwezi 4 órányi repülőútra volt, kb. 1500 km távolságra.

A bevetés elindult.

5° Régiment Étranger d'Infanterie története

II. rész

Az 1949-es újraalapítástól az indokínai háború végéig

Az 5. ezred az indokínai háborúban

1949-1954/56

1949

Az elhúzódó indokínai háború miatt egyre nőttek a francia veszteségek.

Ezért az 5. ezredet 1949. november 1-én Tonkinban ismét felállították.

Ekkor már javában dúltak a harcok a gyarmaton a Viet Minh ellen.

Az újra-megalakulásakor az új ezred magját a 6. REI 3. zlj-a és a 4. REI 5. zlj-a adta.

A két egységből lettek az új 5. ezred 1. és 2. zlj-i. Parancsnoka Binoche alezredes lett.

• 1. zászlóalj: Son Tay-ban állomásozott
• 2. zászlóalj: Tien Yen-ben állomásozott

1949 novemberében Hoa Binh körzetében az 1. zlj már harcban állt a viet minh-el.

1950

1950 elején Haiphong és Phu Ly körzetekben vetik be az 1. zlj-at.

1950 áprilisában felállítják az 5. REI 3. zlj-át légiós tisztikarral és 500 vietnámi katonával. Hongay régióban lettek elhelyezve.

A 2. zlj-at átirányítják Haiphong körzetbe, ahol több kisebb állást létesítettek. Júliustól a két zászlóalj (1.,2.) Tourane - Mon Cay – Lang Son régióban tartózkodik.

Decemberben megalakítják a 6. gépesített csoportot (GM6) légiós és francia reguláris katonákból.

Az 5. REI 2. és 3. zlj-a része a csoportnak. Az egység Tien Yen körzetben tevékenykedett.

1951

Márciusban felállítják a 4. zlj-at.

1951. március 1.-én a 4. zlj pótlására hozták létre ezt a zászlóaljat Tonkinban, Hongay településen.

A helyi, vietnámi katonák számbeli túlsúlya miatt vietnámi zlj.-ként volt besorolva. (A nevet később kapta)

A következő két évben a Bac Ninh körzetét biztosították. (1953. február 28.-án az egységet feloszlatták, a katonái a vietnámi Tieu Doan 75 (75. bataillon vietnamien) név alatt szervezték újjá.)

A 3. zlj-at Sontay régióba vezénylik.

Tonkin tartomány északi részén fekvő területeken megkezdődnek a De-Lattre (védelmi) vonal építési munkálatai. Az 1.és 3. zlj vesz részt a munkálatokban.

Szeptemberben a 3. zlj-at átvezénylik Hanoiba, beosztják a 4. gépesített csoportba (GM4).

Új hadművelet indul szeptemberben, a „Mandarin-hadművelet” (Op. Mandarine).

A GM4 rész vesz a harcokban. A lázadók vesztesége 1200 halott. A műveletet októberben befejezik.

Novembertől új művelet indul Hoa Binh régióban, az 1.és 3. zlj vesz részt a bevetésen.

1952

Az 1. zlj-at a hónapban Bac Ninh régióba vezénylik.

Április 18.-án egy Hanoi-hoz közeli falunál, Dai Vi Tuong-nél a Polo-hadművelet keretében (Op. Polo) az 1. zlj összecsap a felkelőkkel. A zlj-nak nagyok a veszteségei, több mint 140 fő.

A másik három zászlóalj folyamatosan mozgásban van, Bac Ninh – Phat Diem – Touane régiókban működnek. Szeptemberben a 3. zlj visszatér Tonkinba, ahol Na San körzetben több megerősített előőrsöt épít.

A lövészárkokkal, szögesdróttal megerősített állásokra hamarosan szükség is lett.

November 23.-tól december 2.-ig nagyobb csata alakult ki Na Sannál.

A francia erőknek 30 megerősített peremállása volt a körzetben.

Az erősséget 3 viet minh hadosztály támadta meg (9 ezrednyi erő). A védelemben 11 francia zászlóalj, 6 tüzérségi üteg, (köztük sok légiós egység: az 5. REI 3.zlj-a, 1. BEP, 2. BEP, 3. REI) vett részt.

Két heti véres összecsapások után a viet minh vesztesége 3000 fő.

A francia csapatok megvédték az erősséget, megnyerték a csatát.

Decemberben a 2. zlj több összecsapásban vett részt, 77 légióst veszítenek az ütközetekben.

Feltöltésre visszahelyezik őket Bac Ninh-be.

1953

Az új évben a Tonkin Deltában és Ninh Binh régiókban zajló műveletekben az 1. zlj vesz részt.

Februárban a 4. zlj-at feloszlatják.

Márciusban a 3. zlj-at az 1. gépesített csoport (GM1) kötelékébe irányítják.

Április-májusban a 3. zlj-at Laoszba helyezik.

Júniusban megalakítják az 5. gépesített csoport (GM5), a 2. zlj-at beosztják a kötelékbe. Ninh Binh régióban tevékenykednek.

Júniusban egy új formációt alapítanak, az 5. REI alárendeltségébe irányítják az Idegenlégió 2. vegyes aknavetős századát (2e Compagnie Mixte de Mortiers de la Légion Etrangère - 2. CMMLE).

Az aknavetősök Na Sanban állomásoztak.

Fegyverzetüket 8 db 120 mm-es nehéz aknavető alkotta, két szakaszra osztva.

A század decemberben Dien Bien Phu-ba kerül, ahol a csata alatt, az erősség eleséséig az egység felmorzsolódik.

Júliusban az 1. zlj-at a Hadikereszt fourragére-jével tüntetik ki.

Elindul a Hirondelle-hadművelet (Op. Hirondelle), a GM5 (5. REI 2. zlj) és a 2. BEP vesz részt benne. Szeptemberben az 5. REI 3. zlj-át is beosztják a GM5-be.

Szeptemberben elindul a Brochet-hadművelet (Op. Brochet), a GM5 részvételével.

A lázadók 170 halottat veszítenek.

Decemberben az Epervier-hadművelet (Op. Epervier) zajlik, ismét a GM5 részvételével.

1954

Januárban az 1. zlj-at Laoszba küldik.

A GM5 januárban a Thai Bihn régióban van, később a Ninh Binh régióban tevékenykedik.

Februárban Laoszban az 1. zlj összecsap a felkelőkkel, a viet minh vesztesége 80 fő.

Februárban a 3. zlj-at is a Hadikereszt fourragére-jével tüntetik ki.

Március 2.-án Tonkin tartományban, Trung Thon falunál a GM5 összecsap a viet minh-el.

A légiósok nagy veszteségeket szenvednek, a két zászlóaljból 180 légiós esik el.

A veszteségek miatt a 2. zlj-at teljesen újraszervezik.

Márciustól májusig a 2. CMMLE Dien Bien Phu-nál harcol.

Januárban az Anne Marie és a Gabrielle állásokba helyezik az aknavető század két szakaszát.

A csata kezdetén a Beatrice állás védelméért felelős szakasz parancsnoka Clerget hadnagy, feladatuk, hogy tüzükkel a 13. DBLE légiósainak harcát támogassák.

A támadás másnapján mind a négy aknavetőt elveszítik, a hadnagy és a légiósai elesnek a csatában. Páran sebesülten túlélik a rajtaütést.

Az Anne Marie állásban elhelyezett szakaszt Fetter hadnagy vezeti.

A poszt megtámadása után Fetter hadnagy és emberei a Claudine állásban gyülekeznek, az állományt ad hoc újraszervezik.

A több hónapig tartó csata folyamán a legtöbb aknavetős elesik, és az utánpótlás akadozása miatt elfogy a lőszerük is.

Az erőd elesésekor a túlélők hadifogságba kerülnek.

Március 22.-én Laoszban, a Thakhek régióban az 1. zlj. heves csatában vesz részt, elesik a zlj parancsnoka is, De Chassey őrnagy, és 170 fős veszteséget szenved (48 halott) az egység.

Április 16.-án Vinh Truyen-nél a GM5 keveredik heves összecsapásba a vietnámiakkal.

Az 5. REI két zászlóalja 90 légióst veszít. A vietnámiak vesztesége 150 fő.

Májusban az 1. zlj elhagyja Laoszt, visszatérnek Hanoi – Haiphong körzetbe.

Augusztus 1.-én véget ér az indokínai háború.

A háborúban az 5. REI 22 tisztje és 654 légiósa esett el.

Októberben az 5. REI Kien An-ban állomásozik, közel Haiphong-hoz.

Az egységek elhagyják Tonkint.

A GM5-öt feloszlatják, a két zászlóalj ismét csatlakozik az ezredhez.

Novemberben az ezred Tourane-ba megy, Annam tartományba.

1955

Márciusban az 1. zlj Camp de Chassey-ben vonul vissza.

A 2. és 3. zlj Cap Saint-Jaques-ban állomásozik.

Szeptemberben még egy utolsó műveletben vett részt az ezred az 1. REC-el, a 2. BEP-el együtt, az Op. Clotaire-ben.

1956

Januárban az 1. REC, és az 5. REI 1. és 3. zászlóalja elhagyja Indokínát.

A fenti egységek februárban érkeznek meg Észak-Afrikába.

Márciusban az Idegenlégió egységei közül az 5. REI 2. zlj-a az utolsó egység, amely elhagyja az elveszített gyarmatot.

Áprilisban érkeznek meg Algériába.

Folytatása következik.

5° Régiment Étranger d'Infanterie története

I. rész

A gyarmat megszállásától, az ezred 1930-as megalakulástól 1946-ig

Az Idegenlégió az indokínai gyarmaton az ezred megalapításáig

1883-1930

Az első légiós 1883. november 8.-án érkezett meg az ázsiai gyarmatra.

1883-85 között 4 zászlóalj állomásozott Tonkinban, ahol szembe kerültek kínai lázadókkal és az őket támogató helyi erőkkel.

1885-től megkezdődött a gyarmat pacifikálása.

A légiósok a helyi infrastruktúra kiépítése mellett „kalózokra” vadásztak, letörték a lázongó helyiek tüntetéseit. Sok utat, épületet, hidat és katonai erődöt létesítettek 1907-ig, amikor a pacifikálást befejezettnek tekintette a francia kormány.

1907-1914 között folytatódott az infrastruktúra kiépítése a gyarmaton.

A világháború kitörése miatt a légiósok egy része a nyugati front lövészárkaiban harcolta végig a háborút. Gyarmati (vietnámi-tonkini) katonák is kerültek a nyugati frontra.

1916-ban csak egy századnyi légiós erő maradt Tonkinban.

1918-ban Tonkin tartomány Lang Son városánál több száz kínai lázadó támadta meg a légiós helyőrséget.

A támadást visszaverték.

A háború lezárása után ismét megkezdődött a gyarmati erők megerősítése.

1920-ban az 1. RE 4. zlj-a megérkezik Tonkinba. 1922-ben a 2. REI 4. zlj-a is megérkezik a gyarmatra. (1926-ban átnevezik 1. REI 9. zlj-ra) 1927-ben az 1. REI 7. zlj-.a is megérkezik (ez a 4. REI 4. zlj-a az átszervezés utáni új néven, megalakult Algériában, 1921-ben)

A zászlóaljak Batallions Formant Corps (BFC) név alatt működtek, vagyis adminisztratívan önálló, önfenntartó egységként tevékenykedtek a gyarmaton.

1930.augusztus 2.-án a gyarmaton tartózkodó egységekből létrehozzák a Demi-brigade de Légion Étrangère, (DBLE) nevű erőt a 4., 9. és 7. zászlóaljakból. Még ugyanebben a hónapban megérkezik az 1. REI 1. zlj-a, csatlakozik a DBLE-hez.

A már 4 zlj-ból álló DBLE-t 1930 szeptemberében átnevezik, létrejön a Légió új ezrede, az 5. gyalogezred (5. REI) Tonkinban.

A „tonkini ezred”

1930-39

Az új ezred parancsnokának Debas alezredest nevezték ki.

• 1. zászlóalj (ex-1. RE 4. zlj) Tong
• 2. zászlóalj (ex-1. REI 7. zlj / ex - 4. REI 4. zlj) Dap Cau
• 3. zászlóalj (ex - 1. REI 9. zlj / ex - 2. REI 4. zlj) Tuyen Quang
• 4. zászlóalj (ex - 1. REI 1. zlj) Vinh

Az ezred teljes felállítása egészen 1931 áprilisáig tartott. Hanoi-ban állomásoztak.

Tartalékos harci egységként működtek a gyarmaton. Csak továbbszolgáló légiósok lehettek a tagjai.

A gyarmat rendfenntartása, illetve úthálózatának kiépítése és a katonai létesítmények létrehozása volt a fő feladatuk.

Az ezredet 1932 szeptemberében átszervezték, a 3. zlj feloszlatták, a 4. zlj-at átnevezték 3. zlj-ra.

1939/40-ig több millió km utat építettek a dzsungelben és több közintézmény építésében vettek részt.

• 1. zászlóalj: Tong településen állomásoztak. 1936-ban a Bavi hegyen állomásoztak, 20 km-nyire a helyőrségtől. A zlj. 2. százada Tra Ninh-ben állomásozott, Laoszban.

• 2. zászlóalj: Dap Cau településen állomásoztak.

• 3. zászlóalj: Tuyen Quang településen állomásoztak. 1936-tól részt vettek a Tien Yen és a Laokay út közúti munkáiban.

• 4. zászlóalj: Az ezred és a zászlóalj megalakulása után nem sokkal a gyarmaton zavargások indultak, az északi Annam tartományban. A zavargások megfékezésére a nemrég alakult 4. zlj.-at odavezényelték, Nghé An és Hatinh körzetébe. A zászlóalj Vinh településen állomásozott, jelenlétükkel biztosították a körzet békés mindennapjait. A közel 1 évig rendfenntartó feladatokat ellátó 4. zászlóaljat hatékony tevékenységéért az Annam-i Sárkányrenddel tüntették ki. 1931. októberében a zászlóalj visszatért Tonkinba. 1932.szeptember 7.-én a zászlóaljat feloszlatták. Az egység maradékét a 3. zlj-ba osztják be, Tuyen Quang-ban.

A II. világháború alatt

1939-45

1939. szeptemberében kitört a II. világháború. Franciaország hadban állt.

Az 5. ezred a gyarmatokon a helyőrségek és a kaszárnyák megerősítési munkálataiba kezdett.

1940. nyarán Európában elesett Franciaország. 1940. szeptember 22.-én japán csapatok hatoltak be a gyarmatra.

A benyomuló japán csapatok fő célpontja Tonkin volt, közel a Kínai határhoz.

1940. szeptember 22-24 között a Lang Son-i csatában a francia csapatok megütköztek a japán megszállókkal.

A légiós zászlóaljaknak nagyok a veszteségei.

Szeptember 25.-én a franciák megállapodást kötöttek a japánokkal.

Később 40.000 japán katona állomásozott a gyarmaton. Kezdetben csak a kínai határhoz közeli északi területeket okkupálták.

Októberben helyi gerillák zaklatták folyamatos támadásaikkal a francia egységeket. Ők voltak a Viet Minh.

1940. októberétől Thaiföld annektálni akarta a határ menti területeket Laosz és Kokinkína körzetében, a francia erők felvonultak a határra, megfékezték a betörő thai egységeket.

1941. január 16.-án zajlott a legnagyobb csata a kétfél között Phum Préav-nál. A francia erőket Jean Belloc őrnagy vezette. A thai erők összehangolt támadást indítottak a francia erők ellen, bevetettek tankokat, páncélos járműveket és a légierőt is. A légiósok 3 ellenséges tankot megsemmisítettek. A csata 8 órán keresztül zajlott.

Elesett és megsebesült 33 légiós és elesett két tiszt, Chalvidan kapitány és De Cros Peronard hadnagy.

1941. január 31.-én írták alá a fegyverszünetet Franciaország és Thaiföld között.

1941. júliusától a japánok elfoglalták a déli területeket is, a teljes gyarmat az uralmuk alá került.

Az évben megérkeztek az utolsó pótlások az ezredhez, később a hadi helyzet miatt nem jött kiegészítés.

Az 5. ezred 1941 és 1945 között furcsa módon önálló és (a lehetőségekhez képest) nyugodt éveket töltött a háború végéig. Mivel a Vichy Franciaország német megszállás alatt volt, Németország és Japán szövetségesek voltak, ezért a japánok nem álltak hadban a francia egységekkel, a Légióval.

Messze volt Európa, messze volt az afrikai hadszíntér. A gyarmat el volt vágva.

Bár a Szövetségesek uralták később a Csendes-óceáni térséget, a légiósokkal nem foglalkozott senki.

A japán puccs

1945. március 9.-én vége szakadt a csendes éveknek.

A gyarmati japán erők az európai erők támadásától tartva a gyarmation állomásozó erők megsemmisítését tervezték, ezért puccsot hajtottak végre.

Az összes francia helyőrséget lerohanták, a francia tisztviselőket elüldözték, a gyarmat lényegében megszűnt. Létrejöttek új államok, a Vietnámi Birodalom, a Kambodzsai és Laoszi Királyságok.

Viet Tri-ben az 5. REI parancsnokságát is megtámadták a japánok, az ezred parancsnokát Jean Belloc alezredest bebörtönözték. Helyettese Laroire őrnagy a támadásban súlyosan sebesül, később belehalt a sebesülésbe (ő az egyik századot vezette a Phum Préav-i csatában, századosként).

Lang Son-bana DML alegységét is támadás éri, próbálják megvédeni a kaszárnyát. Duronsoy kapitány vezetésével a légiósok 18 órán keresztül ellenállnak a támadásoknak. Győz a japán túlerő. A támadást túlélő fegyvertelen légiósokat a japánok lemészárolják. Túlélő nincs.

Ha Giang-ban a büntető szakaszt is támadás éri. Adjudant-chef Sury vezetésével egész éjjelharcolnak a japánokkal. A megtámadott 87 légiósból 82 elesik. Az 5 fős sorsa ismeretlen.

Hanoi-ban a DML további egységeit is megtámadják (páncélos és motoros szakasz). Fenautrigues kapitányt, az alegység parancsnokát még a városban megölik a japánok. A DML légiósai a Hanoi Citadellát védik 15 órán keresztül. A páncélos szakaszt Roman adjutáns, a motoros szakaszt Lacroix-a-Grandpierre adjutáns vezeti. A támadásban 12 légiós elesik, 20 megsebesül.

Vinh településen Faussonne őrmester vezeti a 16 fős légelhárító-különítmény (DCA) védekező harcait. Az ellenállás megtörik, a japánok az egész szakaszt megsemmisítik.

A Bavi hegynél állomásozó 2. zlj 7. századát is megtámadják a japánok. Heves tűzharcok zajlanak. 30 légiós éli túl a támadást, a dzsungelbe menekülnek. Később visszatérnek és csatlakoznak a zlj-hoz.

Tien Kien-ben a parancsnoki század SHR szakaszát a támadók megsemmisítik. Elesik Herbert Muller főhadnagy szakaszparancsnok.

A támadásokat túlélő francia erők és az 5.REI 1. és 2. zlj-a Tong-ban gyülekezik, Alessandri tábornok vezényletével a túlélők hadoszlopa (kb 1500 fő) kínai területre próbál átmenekülni.

1945. március 10.-én sikeresen csatlakozik a hadoszlophoz a 3.zlj 150 légiósa is, akiket szintén megtámadtak a japánok. A 3. zlj 9. százada elkülönítve állomásozott, ők csak áprilisban csatlakoznak a főerőkhöz.

Március 11.-én Tong településen a japánok kivégzik az 5. REI nemrég kinevezett új parancsnokát, Marcelin alezredest. Az alezredes mellett további 2 tisztet és 25 légionáriust végeznek ki statáriális módon.

Az 5. REI-t eközben újraszervezték, a túlélő kb 850 ember alkotta az új ezredet.

Március 13.-án Alessandri tábornok hadoszlopa 2 részre válik, az első oszlopba integrálódik az 5. REI 1. és 2.zlj, a második oszlopba a 3. zlj sorolt be. Elkezdődik az út Kína irányába.

A „halálmenet”…

A francia erők előtt közel 800 km-nyi út állt a biztonságosnak gondolt kínai területekig. A dzsungelen keresztül, felszerelés, utánpótlás, élelem, minden nélkül. Eközben a sarkukban loholtak a japán csapatok. A trópusi betegségek és a japán erők folyamatos támadási megtizedelték a visszavonuló csapatot. 50 napos kínszenvedés után a francia katonák átérnek Kínába május 2.-án.

Az útnak nem volt még vége. További 450 km-nyi menetelés várt a túlélőkre, amíg elértek Tsao Pa-ba. A közel 1250 km-nyi „halálmenet” 93 napig tartott. Az út végén a névsor olvasásánál 580 légiós jelentkezett.

A légiósok nem adták könnyen magukat.

• 1. zászlóalj: 1940-ben az 1. zlj Hanoi és Lang Son között vett fel védelmi állást, ahol a gyarmatra betörni készülő japán erőkkel ütköztek meg. 1940. októberében a zászlóalj Kambodzsába települ (Kambodzsa akkor Indokína része volt), a thaiföldi erőkkel csaptak össze a kambodzsai határnál. 1945-ben a ismét a japánokkal kerülnek szembe. Az 1. zlj-at 1945. július 1.-én Tsao Pa-ban, Kínában feloszlatták, amikor létrehozták az 5. REI  menetzászlóalj (Battalion marche, BM) 1. századát.

• 2. zászlóalj: 1940-ben a Lang Son-i harcokban ők is részt vesznek. 1940 novemberétől egészen 1941. január 15.-ig a zászlóalj rendfenntartó feladatokat végzett Tonkin tartományban. Szintén Tsao Pa-ban oszlatják fel amikor létrehozták az 5. REI menetzászlóalj (Battalion marche, BM) 2. századát.

• 3. zászlóalj: Az ezred többi zlj-ával egyetemben Hanoi és Lang Son között vett fel védelmi állást, ahol a gyarmatra betörni készülő japán erőkkel ütköztek meg. Októberben helyreállították a rendet a gyarmaton, Kokinkína tartományban. A rendteremtés után csatlakoztak a határvédelmi erőkhöz, a thaiföldi erőkkel csaptak össze a kambodzsai határnál, illetve 1941. január 16-án Phum Préav-nál lezajlott ütközetben tanúsított helytállása miatt a zászlóaljat kitüntetik. 1945-ben a visszaszoruló kínai csapatok után ismét a japánokkal kerülnek szembe az 1. zlj-al együtt. Tsao Pa-ban oszlatják fel amikor létrehozták az 5. REI menetzászlóalj (Battalion marche, BM) 3. századát.

Détachement motorisé de la Légion Etrangere, DML

Az Idegenlégió gépesített különítményét (DML) 1940. május 1.-én hozták létre Thai Nguyen-ben.

A japánok elleni Lang Son körzetben zajló hadműveletek után az egység helyőrségi jelleggel Lang Son településen állomásozott.

Az egység két különítményből állt.

• egy motoros különítményből (egy szakasz oldalkocsis motorkerékpárokkal felszerelve, ezt később 4 motoros csoportra fejlesztették fel, egy szakasz Pantard Levassor páncélozott járművekkel - 4 db)

• egy páncélos különítményből (ami Renault harckocsikból és 4 hernyótalpas járművel ellátott szakaszokból állt.)

1945-ben az Idegenlégió gépesített különítménye (DML) a Tonkinban állomásozó motorizált egység részét képezte. A DML-en kívül a magasabb-egység részei volt még a Tongban állomásozó gépesített különítmény (DMT – a 9. R.I.C./regiment infanterie coloniale katonái alkották) és a Hanoiban állomásozó gépesített különítmény (DMH). A DMT és a DMH a gyarmati csapatok felügyelete alá tartozott.

A DML légiósai 1945. március 9.-én a hősiesen ellenállnak a japán támadásoknak. Lényegében az egység megsemmisült. 1945. július 1.-én az egységet feloszlatták.

1945. június 30.-án Kínában az 5. ezredet feloszlatták.

A II. világháború után, az átmeneti időszak

1945-46

Battalion marche, BM 5. REI

1945-1946

1945. július 1.-én Kínában, Jünnan tartományban, Tsao Pa településen a feloszlatott (századokba átszervezett) 5. gyalogezred zászlóaljaiból állították fel 5. REI menetzászlóalj (Battalion marche, BM) néven.

A három századból és a parancsnoki törzsből állt. 30 tiszt és 580 légiós alkotta az egységet, parancsnoknak Gaucher századost nevezték ki.

1945. szeptemberében véget ért a II. világháború.

Még ugyanebben a hónapban Ho Si Minh vezette vietnámi hazafiak bejelentették, hogy elszakadnak Franciaországtól és önálló nemzetet és országot alapítanak.

Elkezdődnek az első kisebb összecsapások a vietnámi és a francia erők között.

1945. december 1.-én felállítják a 4. századot. Később 6 harci századra erősítették meg az egységet.

1946. február 8.-tól a menetzászlóalj ismét Indokínába érkezik. Elkezdődik a terület ismételt visszafoglalása. A Légió távollétében a kínai erők foglalták el a tartományt, ezért sok kisebb ütközetben vesznek részt a menetzászlóalj légiósai. Mindeközben a Viet Minh is rajtaütésekkel zaklatja a felvonuló erőket.

Március 1-2 között az új menetzászlóalj átesik az új tűzkeresztségen. Tuan Giao körzetében, Tonkin tartományban összecsapnak a viet minh-el. 18 lázadó marad holtan a csatamezőn.

Áprilistól szeptemberig Laosz északi részén állomásoznak. 1946. június4.-én Xam Neua régióba érkeznek meg, ahol megtisztítják a körzetet a felkelőktől.

A légiósok megerősített járőröket indítottak a terület felügyeletre illetve megerősített ellenőrző posztokat és őrtornyokat építettek a körzetben.

Októberben átirányítják a BM-et Saigonba, ahova 23.-án érkeztek meg.

1946. november 1.-én Saigonban az egységet feloszlatják. A leszerelő légiósok nagy része elhagyja a Légiót, mert lejárt az 5 éves szerződésük. December és január között több részletben repartiálják a katonákat.

1947. január 16.-án megérkeznek a légióban maradt katonák Algériába, majd 20.-án Sidi bel Abbés-ba.

Francia szárazföldi haderő rangjelzések

tabló

13° Demi-Brigade de Légion Étrangère

 Az Idegenlégió 13° fél-dandárjának története

I. rész

1940 - 1945

13° DB(M)LE

Az egység a brit-francia haditanács által felállított expedíciós haderő részeként lett felállítva 930 fővel a szovjet csapatok ellen, Finnország megsegítésére 1940. február 20.-án, az algériai Sidi Bel Abbes-ben, az Idegenlégió afrikai főhadiszállásán.

Az alakulat 1. zászlóaljának magját az Idegenlégió 1° gyalogezredének (1° REI), és a Külföldi/idegen ezredek utánpótlási egységének (Dépôt commun des régiments étrangers, DCRE) légiósai adták.

A 2. zászlóaljat négy nappal később Fez-ben, Marokkóban állították fel az Idegenlégió 2°, 3°, 4° gyalogezredeinek légionáriusaiból (2° REI, 3° REI, 4° REI).

A féldandár kötelékébe 2100 légiós tartozott, a parancsnokságot Raoul-Charles Magrin-Vernerey alezredesre bízták.

Raoul-Charles Magrin-Vernerey alezredes

Eredetileg 13° DBMLÉ néven került hadrendbe, amiben az „M” betűegyes források szerint a „marché” rövidítése, azaz gyalog(os)-t jelentett, de a Légió hivatalos forrásai szerint az „M”a „montagne” rövidítése, vagyis hegyi, franciául "Demi-brigade Légère de Montagne de Légion Étrangère".

Az utóbbit hivatott alátámasztani, hogy ez az egység volt az Idegenlégión belül az egyetlen (akkor), amely hegyi kiképzésben részesült.

Az egységet 1940. márciusának elején Franciaországba vezényelték át Larzac-ba, kiképzésre.

Mivel a „Téli háború” közben véget ért, az egységet feloszlatták, majd újjáalakították 1940. március 27.-én.

1940. áprilisában a Franciaországi Belley régióba került átvezénylésre, hegyi kiképzésre.

Ugyanezen hónap április 22.-én a 13° DBMLÉ-t a norvég frontra vezényelték a német csapatok feltartóztatására a Skandináviai Francia Expedíciós Haderő kötelékében (Corps Expéditionnaire Françaisen Scandinavie, CEFS).

1940. májusában részt vettek a bjervik-i és a narvik-i csatában, ahol az expedíciós haderő fő egységét alkották.

A 13° DBMLE utasították, hogy foglalja el a gebirgsjäger-ek által ellenőrzött Narvikot.

A légiósok hírnevükhöz híven már május 28.-án a német állások közepébe hatoltak be, a svéd határig szorították vissza a német egységeket.

Gyakorlatilag ez volt az első szövetséges győzelem a második világháborúban.

1940. júniusában az egység visszatért Franciaországba.

Ott kellemetlen helyzet fogadta őket, a zavarodottság jellemezte a helyzetet.

14° DBMLE

1940. júniusában az egység visszatért Franciaországba a Norvégiai bevetés után.

Franciaország 1940-es német megszállása miatt az expedíciós egységek az angliai Trentham településre lettek vezényelve, Staffordshire megyébe.

Itt az egység több részre szakadt.

A Nagy-Britanniába menekült, illetve a tengerentúli gyarmatokon állomásozó francia csapatok azonban nem tették le a fegyvert, és Charles de Gaulle vezetésével a Szabad Francia Erők (Forces Françaises Libres, FFL, szövegben SZFE) folytatták a harcot.

De Gaulle-al tartott a 13° DBLÉ körülbelül 900 légiósa is (akik nagy része Németországból menekült el a ’30-as években politikai vagy faji üldöztetés miatt).

A 13° DBMLE de Gaulle-hoz csatlakozott légionáriusaiból megalapították a 14° DBMLE-t, parancsnoka álnéven (Ralph Monclar felvett névvel) a 13-asok volt alezredese, Magrin-Vernerey alezredes lett.

A 14° DBMLE lett a Szabad Francia Erők első egysége, még az év végéig átnevezték 14° DBLE-re.

14° DBLE

Az Idegenlégió kötelékében (lényegében Vichy fennhatóság alatt) maradt légiósok 1940. június 30.-án visszatértek Marokkóba, majd július 16. az egység maradékát feloszlatták.

A SZFE kötelékében a 14-esek augusztus végén Angliából Afrikába települtek át, ahol több csatában vettek részt.

Dakarnál (szeptember) illetve később Gabonnál (novemberben) is megütköztek az ellenséges erőkkel (amelyeket a megszállt Franciaország Németországhoz hű katonái alkottak, vagyis francia harcolt francia ellen).

13° DBLE

1940. novemberében a 14-eseket ismét átnevezték, ekkortól használták a 13° DBLE- nevet.

A SZFE egységei folytatták a hadjáratukat Afrikában, Eritreába érve olasz csapatokkal kerültek szembe 1941 február-áprilisában, ahol a keren-i csatában az olaszokat legyőzve 10.000 hadifoglyot ejtettek.

A 13° DBLE 1941. májusában Szíriába és Palesztinába települt át.

A fél-dandár 1. zászlóalja Líbia kivételével az egység összes hadjáratában részt vett.

1941. június és júliusában ismét francia erőkkel kerültek szembe a szíriai-libanoni hadjáratban, a németbarát francia erők egy részét képezte az Idegenlégió 6°  gyalogezrede (6° REI) is, de a legendákkal ellentétben nem harcoltak légiósok légiósokkal a hadjáratban.

Dimitri Amilakvari

1941. augusztusában a 13° DBLE Bejrútban állomásozott, szeptemberben új parancsnokuk érkezett Dimitri Amilakvari alezredes személyében.

Dimitri grúz származású, a Szovjetúnióból 1922-ben elmenekült migráns volt, testvére, Constantin szintén szolgált az Idegenlégióban, majd a Vichy Francia Erőknél folytatta pályafutását.

1941-ben csatlakozott a Bolsevikellenes Francia Önkéntesekhez, akik a németek oldalán francia színekben részt vettek az oroszok elleni harcokban, később Constantin 1943. júliusában a Szovjetúnióban elesett.

1941. októberében a SZFE-et átszervezték, a 13° DBLE-t is feltöltötték és két új zászlóaljat kapott.

A II. Világháború végéig a három zászlóaljat hivatalosan az Idegenlégió 1., 2., 3. zászlóaljaként ismerték, Bataillon de la Légion Étrangère, BLE.

Az akkói fegyverszünetet követően Szíria a SZFE ellenőrzése alá került.

A fél-dandár egészségügyi egysége először elkülönülten, majd az 1. zászlóaljhoz kapcsolva tevékenykedett.

A 2. és 3. zászlóalj 1941 decemberben Egyiptomba és Líbiai területre vonult fel, az 1. zászlóalj Bejrútban maradt 1942. áprilisáig, amikor Egyiptomba helyezték át.

Bir Hakeim

1942. május-júniusában a SZFE a 13° DBLE egységeivel egyetemben hősiesen feltartóztatták az Ervin Rommel által vezetett előrenyomuló német és olasz egységeket (Német Afrika-hadtest, DAK), és megvédték Bir Hakeim erődjét, ez a haditett az Idegenlégió nagykönyvében fényes győzelemként a mai napig előkelő helyet foglal el.

Rommel a fronton

Az alábbi képén is Bir Hakeim-nál előrenyomuló 13-as légiósok híres fotója látható. Talán a légiósok leghíresebb fotója.

Francia részről 3723 katona tartóztatott fel 37 000 németet.

A franciák 229 embert veszítettek és 814-en estek fogságba, míg német részről 3300-an elestek, 272-en fogságba estek, elpusztult 51 tankjuk, 49 repülőgépük és 100 egyéb harci jármű.

Nem volt hiábavaló áldozat, mert ennek a csatának volt köszönhető, hogy a következőt a szövetséges erők felkészülten tudták végrehajtani, ami az (második) el alamein-i csata néven vált híressé.

Bir Hakeim hősei

A bir hakeim-i csata "örömére" 1942 június 16.-án a 3. zászlóaljat feloszlatták.

(Elég sok hasonló volt az egység történetében, feloszlatás, újra felállítás, győzi az ember követni….)

A 13° DBLE részt vett a francia és egyéb szövetséges erőkkel egyetemben az említett el alamein-i csatában, ahol a szövetségesek győzelmet arattak.

A csatában egy érzékeny veszteség érte az egységet, elesett a parancsnokuk, Dimitri Amilakavari október 24.-én.

Amilakvari-ról nevezték el a 13° DBLE Djibouti-ban található laktanyáját, ahol az egység 1962-től 2011-ig állomásozott.

1942. novemberében a szövetségesek partra szálltak Afrikában (Operation Torch – Fáklya hadművelet).

Az Afrikában szolgáló, németbarát Vichy kormány francia katonái az ellenállást feladva csatlakoztak a szövetséges erőkhöz.

1943. februárjában olyan dolog történt, amit egy Kedves olvasó sem gondolt volna….

A 13° DBLE-t adminisztratív megint feloszlatták. Már sokadszorra.

Az 1. és 2. zászlóalj az 1. Szabad Francia Hadosztályba lett integrálva, (Division Française Libre, 1° DFL).

Európa

1943.-ban a francia egységek részt vettek a tunéziai hadjáratban, majd következett „Európa puha alteste”.

1944. áprilisától júniusig az olaszországi hadjáratban vettek részt a francia csapatok (soraikban a légiósokkal, 1. BLE és 2. BLE).

Következett a „hazatérés”, két hónappal a normandiai partraszállást követően, 1944. augusztus 15-én vette kezdetét a „Dragoon”, vagyis Dragonyos hadművelet a szövetséges haderők dél-franciaországi partraszállása a második világháborúban.

Célja a franciaországi német erők megosztása, hogy ne vezényeljenek át német utánpótlást észak felé.

A két zászlóalj mellett az Idegenlégió 1° lovasezrede (1° REC) és az Idegenlégió Gyalogezrede (Régiment de Marche de la Légion Étrangère, RMLE, később az Idegenlégió 3° gyalogezrede) is részt vett a hadműveletben.

1944. októberében a 3. zászlóaljat ismét felállították.

1944. októberétől 1945 februárjáig a Vogézekben és Elszászban harcoltak.

1945. március 1.-ével ismét aktiválták a 13° DBLE-t.

1945. áprilisában harcoltak a németek ellen az authion-i csatában, a Dél-Alpok vonulatai között.

Az európai harcok végeztével az egység 1945. augusztusában visszatért Afrikába, majd 1945-46-ban Tunéziában volt elhelyezve.

Következett egy új háború, a Távol - Keleten...