13° Demi-Brigade de Légion Étrangère

 

Az Idegenlégió 13° fél-dandárjának története

II. rész

1946 - 1955

 

 

Az I. rész ITT olvasható.

A II. világháború lezárása a Francia Idegenlégiónak nem hozta el a békét.

 

 

Előzmények

 

Francia-Indokína 1887 óta francia gyarmat volt.

Ebben az évben keletkezett az Indokínai Unió, mely magában foglalta Kambodzsát (1884 óta francia gyarmat), Annámot (1884 óta protektorátus volt), Tonkint (szintén 1884 óta protektorátus) és Kokinkínát (1867 óta volt gyarmat).

Az Unióhoz 1893-ban csatlakozott Laosz, amely szintén francia protektorátus volt.

Az Uniót föderális alapon szervezték meg, központja Hanoi-ban volt, és egy kormányzó vezette.

Kokinkínát Saigon fővárossal közvetlenül Franciaország alá rendelték.

A francia oktatási rendszert vezették be, valamint nyitottak egy francia egyetemet is Hanoi-ban.

 

 

A gyarmatosítással szembeni ellenállás gócpontjai Annam és Tonkin voltak, ahol egy sereg nacionalista mozgalom keletkezett az 1920-as években.

A Nghe Tinh lázadás (1930-31) Vietnam középső részén mégis ezektől függetlenül bontakozott ki.

Ez egy parasztlázadás volt, amit kegyetlenül vertek le, körülbelül 10 ezren haltak meg és 50 ezer embert deportáltak.

Amikor 1940-ben Franciaország német megszállás alá került, ez Japánnak ürügyül szolgált, hogy megszállja Indokínát, délen pedig a hollandok uralta Holland Kelet-Indiát (ma Indonézia).

1940 szeptemberében a japánok katonai és gazdasági koncessziókat kaptak a Vichy-kormányzattól, ez magában foglalta repülőterek és kikötők szabad használatát is.

Ennek eredményeképpen a japán katonaság vált az 1943 óta a viet minh által vezetett nacionalista mozgalmak fő célpontjává, bár a japánok formálisan sosem szállták meg a területet

A japán megszállók ellen hamar kibontakozott a fegyveres harc, ebből kivette a részét maga a viet minh is.

Az elfogott ellenállókkal a japánok kegyetlenül elbántak, de a felkelések egyre csak erősödtek és a háborús vereség következtében Japán kiszorult a térségből.

1945. március 9-én Matsumoto, a japán nagykövet ultimátumot adott Decroux kormányzónak, amire az utóbbi nem reagált.

A következő napon 750 francia katonát börtönöztek be, akik közül 400-an meghaltak. Kambodzsa, Laosz és Vietnam kikiáltották függetlenségüket.

Augusztus 19-én Ho Si Minh csapatai bevonultak Hanoi-ba, és arra kényszerítették Bảo Đại császárt, hogy lemondjon.

 

A második világháború után a franciák vissza akartak térni a gyarmatra, mire új ellenállás bontakozott ki.

A viet minh 1946-ban felkelést indított a francia gyarmati hatóságok ellen.

1946-ben az elsők között érkeztek meg az Idegenlégió egységei.

 

Francia erőd a falu mellett Indokínában

 

 

13° DBLE Indokínában

 

1946

 

1946. februárjában indult, és március 10.-én megérkezett a térségbe a 13° DBLE három zászlóaljnyi erővel.

Március 10.-én szálltak partra Saigonban.

Az ország (akkori néven Cochinchina-Kokinkína) déli területét vonták felügyelet alá, a főparancsnokságuk Saigonba települt.

Saigontól északra, Gia Dinh körzetbe vonultak fel. A megérkezés másnapján, március 11.-én elszenvedték az első veszteségeket, egy rajtaütésben elesik a 3. zászlóalj parancsnoka, Dumas parancsnok és két légionárius.

Március 13.-ától Saigontól északra, a Gia Dinh - Thu Duc - Hoc Mon háromszögben építik ki a védőállásaikat.

Az 1. zászlóalj Charton parancsnok irányításával Thu Duc és Lai Thieu területét szállja meg.

A 2. zászlóalj Chevrier parancsnokkal az élen a Hanh Tong Tay szektorba települ, a Plaines des Joncs területén megindított hadműveletekbe kapcsolódik be.

A 3. zászlóalj a parancsnok váratlan és korai halála után De La Bresse parancsnokirányítása alá kerül, a zászlóalj Hoc Mon-ban állomásozik.

A légiósok gyalog, néha csónakon, más esetben teherautókon derítik fel a környéket. Keresik az ellenség nyomait mindenhol.

 

Az első ütközetükre 1946. június 19.-én került sor az ellenállókkal, Mat Cat térségében, a kambodzsai határ közelében, Saigontól É-Ny-ra.

Négy nappal az első csata után a 2. zászlóalj Vinh Loc-nál nagy veszteségeket okoz a viet minh-nek egy összecsapás után. 80 foglyot ejtettek, 100-nál több viet minh fekszik holtan a csatatéren.

A következő nagyobb csata sem váratott magára sokáig, július 9.-én Cay Sop körzetében Cu Chi-nál vívtak véres és veszteséges csatát a 3. zászlóalj 9. századának legionáriusai, a csatában elesett 18 légiós és a századparancsnok is. Több tucatnyian megsebesülnek. Az erősítés megérkeztéig tartják az állásaikat, visszaverik a támadókat.

A körzet forrong.

Folyamatos támadások érik a járőröket, az utánpótlást szállító konvojokat. A támadások után a viet minh csapatok eltűnnek a számukra ismerős terepen, a franciák "bottal üthetik" a nyomukat.

A veszteségek elgondolkodtatóak....

A 13° DBLE a megérkezés utáni első hat hónapjában 8 tiszt, 89 altiszt és légióst esik el a harcokban, illetve 21 eltűnt és sebesült kerül a veszteség listára.

 

1946. augusztus 1.-én a 13-asok parancsnokságát átveszi egy legendássá vált tiszt, Sairigne alezredes.

 

 

1946. december 7.-én a 2. zászlóaljat az ország középső részére vezényelték át, Annam tartományba, Tourane-ba. Az utat a tengeren teszik meg, a Suffren cirkáló fedélzetén.

A megérkezésükkor belecsöppennek a várost elfoglalni akaró viet minh támadásba.

A várost addig a 23° RIC egyik zászlóalja védte. A beérkező erősítés hatására a viet minh visszavonul.

 

A 13-asok Indokínában 

 

 

1947

 

1947. január 13.-án a 3. zászlóalj egyik altiszt vezette szakaszát Cau Khoi-nál rajtaütés éri. 11 légiós elesik.

 

Annamban a 2. zászlóalj Hue ősi városa felé nyomul előre.

Heves harcok árán sikerül február 4.-én elérniük az eredetileg tervezett kiindulási pontot, Col de Nuages-nél.

Február 16.-án érik el a Hue-től északra fekvő Quang Tri-t

Az 1947 február-márciusban Annam-ban zajló további ütközetekben vetették be a 2. zászlóalj légiósait (Hue, Quang Tri és Tourane körzete).

Február végére a légiósok egy hídfőt alakítanak ki Tourane és Hue között.

Az ellenség visszavonul a Tourane-tól délre fekvő Marbre-hegyekbe.

 

A 2. zászlóalj egy nagyobb különítményét és az 1° REC egyik századát partraszálló csónakokban az ellenség "szívében", Faifo (jelenleg Hoi An) körzetben és Quang Nam-ban teszik partra.

Március 13.-án a légiósok kiszorítják a viet minh-t a Marbre-hegyi állásaiból.

A viet minh visszavonul, a partra tett különítmény harapófogóba fogja az ellenséget. A partraszállók és a hegyekben előrenyomulók heves csatározások után, amelyben légi támogatást is kaptak, március 16.-án találkoznak Quang Nam-ban.

Másnapra a Tourane-tól délre fekvő körzet megtisztítását befejezettnek tekintették.

A 2. zászlóalj részei meghatározott helyeken táborokat, védőállásokat létesítettek. Ezek az előőrsök hamarosan ismét az ellenséges támadások célpontjaivá váltak.

 

1947. szeptember-októberében a 13° DBLE 3. zászlóalja kambodzsai területen hajtott végre hadműveleteket, ahol sok khmer lázadót öltek meg.

A légió lassan fölénybe kerül az év hátralévő részére.

Sikeresen védi a főútvonalakat, folyamatos járőrözéssel ellenőrzésük alatt tartják a területeket.

 

 

1948 

 

1948. februárban a Saigontól D-Ny-ra található Plaine des Joncs körzetben a, az „elátkozott síkságon” 13°  DBLE 1. és 3. zászlóalja az 1° REC egységeivel közösen megkezdte a „Vega-hadműveletet”.

A műveletek eredménye, 150 halott ellenséges gerilla.

A műveletek folyamatosan követik egymást, nem hagyják pihenni a viet minh egységeket.

 

A Plaine des Joncs mocsaras, ingoványos körzete, Vega-hadművelet

 

A Mekong-folyó árterében elterülő, mocsaras, moszkitókkal teli terület sok szenvedést hozott a légiósokra.

 

1948. márciusában ismét a gyász napjai borultak a Légióra, elesett a 13° DBLE parancsnoka, Brunet de Sairigne alezredes, aki 1936 óta a Légió tagja, 1946 óta a 13-asok parancsnoka, előtte végigharcolta a II. világháborút az egységgel.

A 13-asok egy civil konvojt kísértek Saigon és Dalat között, amikor megtámadták őket. Sairigne ekkor esett el.

 

Sairigne alezredes

 

Sairigne utódja Arnault alezredes lett, ő vezette tovább a fél-dandár harcait.

 

1948. márciusában a 3. zászlóalj két nagyobb csatát vívott az ellenséggel Vinh Loc-nál és Binh Hung Hoa-nál.

Április 10.-én a 2. zászlóalj Xuan An körzetében harcol. Az ellenség 80 harcost veszített.

 

1948. májusától novemberig Saigonnál, Hoc Mon-tól nyugatra felépül a 13° DBLE új parancsnoksága, „Arnaultville”, amit az egység új parancsnokáról neveztek el, Arnault alezredesről.

Ő döntött úgy, hogy a fél-dandárnak szüksége van egy állandó bázisra. A munkálatok május végén kezdődtek.

 

 

 

1949 

 

Miután a kínai kommunisták elérték Vietnam északi határát, az első néhány év alacsony intenzitású gerillaháborúja 1949-re átadta a helyét két, modern fegyverekkel felszerelt hadsereg hagyományos háborújának.

 

1949. április 1.-én Arnault alezredest Morel alezredes váltja az egység élén. 

Morel parancsnoksága alatt a fél-dandár elég intenzíven vett részt a harctevékenységekben.

Szeptemberében elindul a „Cobra-hadművelet”.

13° DBLE 1. és 3. zászlóalja ismét a frontvonalban.

Decemberben a 2. zászlóalj újra csatlakozott a 13° DBLE-hez.

Az év végén egy új zászlóalj felállítása mellett döntöttek.

 

 

1950 

 

Az új év elején az eredeti három zászlóalj ismét együtt van.

 

Az 1.és 3. zászlóalj Hoc Mon-ban állomásozott, a szektor felügyeletéért feleltek.

A 2. zászlóaljat ismét elhelyezték a főerőtől, Chau Doc-ba.

 

1950. februárjában létrehozták a 13° DBLE 4. zászlóalját.

A Légió altisztjei alkották az állomány hivatásos részét, a legénységet antikommunista vietnámi önkéntesekből töltötték fel.

 

Február 10.-én a 13° DBLE 10 éves fennállásának alkalmából Monclar tábornok az egység zászlójára feltűzi a Medaille Militaire fourragére-jét és egy citationt is kap az egység.

Márciustól a hadműveletek folyamatosan követik egymást.

Az egység zászlóaljai harcolnak a "Potager-", "Normandie-", "Ramùadan-", "Trois-Provinces-", "Tulipe-" és "Neptune-hadműveletekben".

Szeptemberben a 4. zászlóalj több hadműveletben is részt vett Tranh Loc, Tra On, Phuoc Loc körzetében.

 

 

Az RC 4-nél lezajlott dráma után de Lattre tábornok 1950 végén átveszi az indokíniai parancsnokságot.

 

 

1951

 

1951. január 26.-án az 1. zászlóalj Rossi kapitány parancsnokságával An Hoa régióban a "Revanche-hadművelet" során kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Az összecsapásban egy sebesült légióst veszítettek, 17 hadifoglyot ejtettek és 286 ellenséges katonát öltek meg.

 

1951. január-februárban a 2. és 3. zászlóaljat az ország északi részébe vezényelték, Tonkin tartományba, az 1. zászlóaljat Rach Tra, An Hoa, Tan Phu Trung körzetben vetették be.

A harcok mellett főleg a Vörös-folyó deltájának körzetében a De Lattre-vonalnak nevezett védelmi körzet megépítésében tevékenykedtek.

Mindeközben az összes viet minh támadást visszaverték.

 

A hadműveletek sorban követték egymást 1951. márciusától augusztusig: „Pamplemousse-", "Chenille-", "Pentagone-", "Tourbillon II-hadműveletek”.

1951. novemberében a 2. és 3. zászlóaljak részt vettek Cho Ben év Hoa Binh visszafoglalásában.

 

December 30.-án a 2. zászlóalj RC 6 mellett, két dombon beásott állásait a Fekete-folyó mentén viet minh támadás érte Hoa Binh körzetében, Xom Pheo településnél.

A 6. század minden nap kézitusát vívott az ellenséggel. A támadások január 7.-ig tartottak.

 

A 13-asok egyik tisztje Hoa Binh-nél

 

 

1952

 

A december 30.-án a 2. zászlóalj ellen megindult támadások új erőt vettek. január 7..-ről 8.-ára virradóra ismét hatalmas támadás érte a a megtépázott zászlóaljat.

A xom pheo-i támadás sorozat volt a 13° DBLE 2. zászlóaljának saját „Camerone”-ja.

A 2. zászlóalj 2 százada (250 fő) nézett farkasszemet a viet minh 6 zászlóaljával (5000 fő).

Az erőteljes támadások ellenére a zászlóalj megvédte a pozícióját.

A csatatéren 800 viet minh feküdt holtan, a légiósok 150 fegyvert zsákmányoltak.

 

A Groupe Mobile No. 2 egyik katonája Tassigny tábornok haláláról olvas, 1952 január, Tonkin

 

1952. februárban a viet minh győzelmével véget ért a közel három hónapig tartó hoa binh-i csata. Mindkét oldal nagy veszteségeket szenvedett.

A hoa binh-től visszavonuló 3. zászlóalj parancsnokát, Vaillant kapitányt kiváló teljesítményéért kitüntetik.

 

1952. márciusában elindult a "Mercure-hadművelet", amelyben részt vett a 2. és 3. zászlóalj az 1° BEP-el kiegészítve.

1952. júniusában a "Claudine- és Sandwitch-hadműveletekben" harcoltak a 13-asok.

1952. augusztus-szeptemberében Közép - Annam-ban a "Sauterelle- és Caiman-hadműveletekben" vett részt a 3. zászlóalj Vadot kapitány irányítása alatt, az 5° REI-vel és az 1° REC-el együtt.

A 13° DBLE  védvonala Song Moi falunál Hoa Binh körzetében, 1952

 

1952. októberben a 3. zászlóalj visszatért Tonkinba, eközben a 2. zászlóalj kemény harcokat vívott az ellenséggel Ninh Binh-nél.

1952. december. Megint egy új hadművelet, a "Bretagne" keretében a 2° REI két zászlóaljával együtt került bevetésre a 13-asok 2. zászlóalja.

Légiósok Song Moi mellett

 

 

1953

 

1953. január. Az "Artois-hadműveletben" a 2. és 3. zászlóalj a 2° REI két zászlóaljával együtt vett részt.

1953. február 1.-én a 13° DBLE 4. zászlóalját feloszlatták, katonáit besorozták a vietnámi hadseregbe.

 

A 3. zászlóaljat Na San-ba irányítják a helyőrség megerősítésére.

Júliusban a Cu Lao Le-szigeten vetik be őket a "Camargue-hadművelet" alatt.

 

A 2. zászlóalj a "Normandie-hadművelet" keretében a Bambusz-csatorna körzetében harcol.

 

1953. április-június között az 1. zászlóalj a Dau Teng közelében végrehajtott "Bearn-hadműveletben" vett részt.

1953. július 14.-i ünnepségen Barrou ezredes a fél-dandár zászlójára tűzi az egyik újonnan lenyert kitüntetés, a TOE fourragér-ját.

 

1953. szeptember-októberben a 2. és 3. zászlóalj az 1° és 2° BEP-el együtt részt vett a "Brochet-" és a "Mouette-hadműveletben".

Eközben az 1. zászlóaljat Tonkinba vezényelték, beosztották a GM 9 kötelékébe (Groupe Mobile 9).

A műveletek után a 3. zászlóaljat is a GM 9-be, a 2. zászlóaljat pedig a GM 4-be integrálják.

Szeptember 1.-én Guigard ezredestől Gaucher alezredes veszi át a 13° DBLE parancsnokságát.

 

M24 Chaffee harckocsi Indokínában, Song Moi falu mellett, 1952

 

1953. decemberében a parancsnokságot és 1. és 3. zászlóaljakat Dien Bien Phu erősségébe vezénylik.

A 3. zászlóalj a "Beatrice", az 1. zászlóalj a "Claudine" állást  foglalja el.

 

 

1954

 

1954-re az indokínai háború népszerűtlenné vált a francia lakosság körében, ám Franciaország belpolitikai helyzete miatt nem tudott elszakadni a konfliktusból.

Az Amerikai Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatást nyújtott Franciaországnak, 1954-re már a költségek 80%-át vállalva magára.

Az amerikai támogatás oka a viet minh erős kommunista jellege, valamint a felkelőknek Kínától és a Szovjetuniótól való támogatottsága volt.

Ennek ellenére a francia diplomácia többet próbált kiprovokálni: nyílt amerikai fegyveres beavatkozást, de ettől az amerikaiak elzárkóztak.

A kínaiaktól kapott, egyre nagyobb fegyverszállítmányoknak köszönhetően a viet minh modern haderőt épített ki, amellyel a gyarmati erők már nem boldogultak.

 

1954. februárban a 2. zászlóalj heves harcokat vív Phu Lao és Dong Lieu körzetekben.

 

1954. márciustól elkezdődött a Dien Bien Phu erőd haláltusája.

Az erőd elleni támadás első óráiban elesett Jules Gaucher alezredes, a 13° DBLE parancsnoka.

Közel 300 fős veszteséget szenved a 3. zászlóalj, a túlélők visszahúzódnak a fő védelmi vonalba.

 

A 13-asok 3. zászlóalja védte a "Beatrice" állást Dien Bien Phu-nál

 

A két odavezényelt zászlóalj teljesen felmorzsolódott, a csata végére megszűntek létezni.

A csata túlélői hadifogságba estek.

 

A fél-dandárt a DBP csata végére csak a csatából kimaradt 2. zászlóalj alkotta a nyár folyamán.. Ők a GM 4 kötelékében Phu Ly-ben állomásoztak.

 

1954. június 1.-én a már nem létező 3. zászlóaljat hivatalosan is feloszlatták, az 1. zászlóaljat ismét felállították és feltöltötték.

1954. júliusában a 2. zászlóalj még mindig harcban állt a deltavidéken, Luc Nam régióban az "Auvergne-hadművelet" keretében.

1954. augusztus 1.-én véget ér az indokínai háború.

 

1954. október 1.-én a 3° REI 3. zászlóalját átnevezik, ismét megalakul a 13° DBLE 3. zászlóalja.

 

 

1955

 

1955. májusában a 13° DBLE volt az utolsó francia egység, amely elhagyta Tonkint, Kokinkínába vezényelték át őket.

1955. júniusában, 9 évnyi folyamatos harc után hagyta el a fél-dandár Indokínát, visszaindultak Afrikába.

Az indokínai háborúban az egység elveszített 80 tisztet (ebből kettő parancsnokot), elesett 307 altiszt és 2334 légionárius. Más forrás szerint 80-107-2330 fős veszteséget szenvedtek halottakban, a megszámlálhatatlan sebesült és hadifogoly mellett.

 

 

A háború után az 1954. július 21-én megtartott genfi konferencia során Vietnamot ideiglenesen két részre osztották a 17. szélességi kör mentén.

Északon megalakult a viet minh ellenőrzése alatt álló, Ho Si Minh vezette Vietnami Demokratikus Köztársaság.

A Bảo Đại császár vezette déli országrészben Ngô Đình Diệm miniszterelnök ragadta magához a hatalmat és kikiáltotta a Vietnami Köztársaságot.

Megtagadta a békeszerződés alapján 1956-ra kitűzött országos választások megtartását, ami a vietnami háború kitöréséhez vezetett.

 

A 13° DBLE maradéka 1955 június-július folyamán megérkezett Algériába, a Zeralda laktanyába.