El - Moungar

Dél-Orán, algériai-marokkói határvidék, 1903. szeptember 2.

El - Moungar

1903. szeptember 2.

Előzmények

A gyarmatosítás korszakában a franciáknak Észak-Afrikában Marokkó okozta a legtöbb feszültséget.

Annak ellenére, hogy Franciaország Marokkó egyes részein aktívnak mutatkozott, az ország független királyságként működött az 1900-as évek elején.

Ám a monarchia meggyengült, a szaharai területeket törzsi vezetők irányították.

A franciák aggódtak, hogy a törzsi vezetők akadályozni fogják a franciabarát közhangulatot, ezért a terület "pacifikálása" mellett döntöttek.

Megindultak a pacifikálási hadműveletek, a Légió akcióba lépett.

A légiósok és egyéb gyarmati csapatok több kisebb csatát vívtak a helyi törzsekkel, több ezer kilómétert meneteltek a forró afrikai nap alatt a tikkasztó hőségben.

Kitartásuk nélkülözhetetlen volt a francia ügy szempontjából.

"Marche au crevé... Menni vagy meghalni..."

El - Moungar

1903. június 1.-én gyilkosság áldozata lett Algéria kormányzója.

A franciák válaszul egy hadoszlopot küldtek az algériai - marokkói határvidékre, köztük az Idegenlégió egységeit.

A kisebb légiós és francia helyőrségeket berber törzsek támadásai nyugtalanították, a feszültség egyre nőtt a körzetben.

A támadó törzsi harcosokat mindenhol visszaverték.

Berber törzsi harcos

1903. augusztus 17.-én Taghit-nál a francia helyőrség négy napig feltartóztatta a 10 szeres túlerőben lévő támadó törzsi harcosokat.

A helyőrség 9 főt veszített, 21-en megsebesültek.

A védelmi harcban részt vett a Légió 2° REI 22. hegyi (fogatolt, öszvérekkel) százada is (Compagnie Montée - CM).

Idegenlégiós az 1900-as évek elején Afrikában

Augusztus végén a taghit-i csatát követően nem sokkal egy több ezer teherhordó állatból és 2000 fős katonaságból álló ellátó oszlop indult útnak, hogy ellátmányt vigyen az Algériában lévő elszigetelt helyőrségeknek.

A hadoszlop három csoportban indult a helyőrségek irányába.

A második csoportot reggel 9:30 körül 1903. szeptember 3.-án támadás érte El - Moungar-nál, az algériai - marokkói határnál, a Béchar-régióban..

Körülbelül 3000 támadó zúdult neki a maroknyi kísérőnek a magaslatok és a síkság irányából is, Zafrani településtől mintegy 8 km-nyire.

A második csoport elő- és utóvédjében haladtak a szpáhik, az elővédet követte a légió százada, őket követte a teve karaván, két részre osztva.

A megtámadott csoportot meglepetésként érte a támadás, a támadó törzsi harcosoknak sikerült szétkergetniük az állatokat (kb. 600 teherhordó teve), köztük a légiósok vizet és lőszert szállító öszvéreit is.

A légiós századparancsnok, Vauchez kapitány és Selchauhansen hadnagy a támadás első perceiben megsebesült, a kísérő egység körülbelül fele szintén súlyosan megsebesült vagy elesett a rajtaütésben.

A légiósok, a 2° REI 22. hegyi századának (22. CM) mozgásképes maradéka a közelben lévő két dombocskára vonult vissza, és védelmi állást vett fel.

Kövekből, sziklákból védműveket próbáltak emelni (ezek a fal-maradványok még az 1970-es évek közepén is láthatóak voltak).

A 113 légiós mellet még a megtámadott hadoszlop 20 szpáhija (1. szpáhi ezred 5. század) és 2 makhzen-je (helyi bennszülött önkéntes segítő) is részt vett a védekezésben.

Egy újabb Camerone volt kilátásban...

A tisztek haldokoltak, túlélők védekezését vezető altiszt, Tisserand szállásmester (sergent-fourrier) 10:30 körül két szpáhit indított útnak Taghit-ba segítségért.

A berber harcosok több támadást indítottak a védelmi állások ellen, a folyamatos tűzharc több, mint 8 órán keresztül tartott.

A kilátástalanná vált helyzetben délután 14:00 körül Tisserand altiszt szuronyrohamot vezetett a berberek ellen.

Eközben megsebesült majd a parancsnokságot átadta Detz tizedesnek (cpl). Tisserand később belehalt a sebesülésébe.

A szuronyroham után a törzsi harcosok megpróbálták rendezni soraikat, amikor megérkezett délután 17:00 környékén a felmentő lovas egység de Sulbielle kapitány vezetésével.

A törzsi harcosok csoportokra szakadva elhagyták a csata helyszínét, elmenekültek a felmentő sereg elől.

A légiósok ismét helytálltak, beírták magukat a Légió "Aranykönyvébe".

Csak 32 fő volt sértetlen a csata végére.

A csata túlélői elnöki határozattal elnyerték a Medille Coloniale-t, "SAHARA" pánttal.

A csata sebesült túlélői

Tisserand altisztet posztumusz előléptették hadnaggyá, és a Légió hagyományit követve, amely szerint a közkatonából előléptetetteket áthelyezik másik ezredhez, papíron Őt is áthelyezték az 1° RE-be.

A csata napja mai napig a 2° REI emlékünnepei közé tartozik.

A csata emlékműve

A csata után a körzet katonai parancsnokát leváltották, az új parancsnok Hubeert Lyautey ezredes lett.

A csata körzete, még láthatóak a csata után itt épült későbbi légiós erőd romjai: KLIKK

Az erőd romjaitól délebbre történt a rajtaütés, nagyjából ott, ahol a csata emlékműve állt.

Az erőd romjai

Az elesett tisztek

1903. szeptember 3. Marie Louis Joseph Vauches, francia származású, (37 éves), cpt., nyakán, hasán, hátán sebesül, majd a sebesüléseibe belehal másnap, 12:30 körül