sunthatneversets • 8 nap
Azt szokás mondani, hogy a világon a legismertebb magyar Puskás Ferenc, és bár az ilyesmit vagy ennek ellenkezőjét bizonyítani nyilván elég nehéz, azért vannak ezzel kapcsolatban kételyeim. Nem Puskás nagyszerűsége miatt, hanem a foci mindenhatósága miatt, túl sok és túl népes országok vannak a világban, ahol a labdarúgás közel sem olyan népszerű, mint Európában vagy Dél-Amerikában. Nem hiszem, hogy ha Pekingben vagy Delhiben arra hivatkoznék, hogy Puskás honfitársa vagyok, nagyon értelmesen néznének rám.
Akkor hát? Bartók Béla? Liszt Ferenc? Talán. Remélem.
De mi a helyzet Lugosi Bélával? Elég régi film az ő első nagy sikere, a Dracula, egyidős a Hyppolit, a lakájjal, de mintha Lugosi Bélának mégis volna annyi saját híre, hogy a maga nevén emlegetik, nem a szerepe szerint. Bár a Lugosi is fölvett név, eredetileg Blaskó Bélának hívták.
A vicc persze az, hogy a képen nem Lugosi Béla látható, hanem a karmester, Reiner Frigyes. Azt hiszem, élőben nem lehetett őket összetéveszteni, Reiner kifejezetten alacsony ember volt, de a zenészek között így is félelmetes volt a híre, kevés és kicsi mozdulatokkal vezényelt, de mindent meghallott, és jól tudta alakítani ezt a méltatlankodó karmester-típust, akit arra kényszerít az élet, hogy agyalágyult zenészekkel kell együtt dolgoznia. Carelli Gábor tudott erről szépeket mesélni, amikor a Saloméban a négy zsidó egyikét énekelte, nehéz négy szólam, láttam én az Operában is úgy, hogy senki nem tudta, hol járnak, a karmester csettintésekkel próbálta helyreállítani a zűrzavart Az ilyesmit elkerülendő Carelli szólt Reinernek, hogy ha lehet, ne azokkal az apró mozdulatokkal vezényeljen, mert nem látni jól a színpadról, hogy mi történik az árokban. Attól kezdve valahányszor be kellett lépnie, Reiner fölállt az árokban elhelyezett székről, és hatalmas, félreérthetetlen, parancsoló mozdulattal Carellire mutatott.
Persze egyáltalán nem hiszem, hogy Reiner volna Bartók után a leghíresebb magyar. Pedig jó volna.
